Kemény lecke

Te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad” (14)

Az egyik legkeményebb lecke következik, amit valaha kaptam, s amit ezúton most szeretnék megosztani mindenkivel, akinek van füle, hallja! Olyan hivatást választottam, amiben nagyon fontos, hogy ne legyen színlelés, ne legyen megjátszás, márcsak azért sem, mert ti, kedves fiatalok kilométerekről megérzitek azt, ha valami nem őszinte, hanem hamis és megjátszott. Éppen ez az egyik ok, ami miatt imádok veletek foglalkozni, hiszen mindig a tényleges önmagammal szembesítetek, s talán ez lehet annak az oka, hogy olyan nehezen fogadjátok el ezt a színlelt és “túljátszott” felnőtt világot. Van akinek ezt is nehéz elfogadnia, de a kemény lecke még csak ezután jön. Hiszen minden, ami nem őszinte, annak nincs helye sem a lelkész, sem a pedagógus, de még egy apa vagy egy anya életében sem. Mert, amit egy tanórából megjegyzel, az nem feltétlenül a tananyag, hanem az a sok rejtett dolog, ami tanár és diák között zajlik, mindaz, amit a tanár a tananyagot kívül átad: példaadás, helytállás, tisztesség és becsület. Ezek miatt keres majd fel egy régi diákom, mert adhattam neki valami többet, mint a puszta tananyag. A lelkész is többet ér az egyszerű és hiteles élettel, mint a hangzatos szószéki produkciókkal. (Csak zárójelben mondom, hogy a kettő egymást erősíti, de még mindig többet ér egy hiteles életű csapnivaló igehirdető, mint egy hiteltelen Aranyszájú Szent János!) Vagyis a kemény lecke összefoglalva így szól: Nem a lecke a lényeg, hanem valójában az, hogy ki és hogyan tanítja! Fogalmam nincs már arról, hogy mit húztam a magyar érettségin, de a magyar tanárnőt embersége és karaktere miatt egy életen keresztül magammal viszem. Talán mindenkinek vannak ilyen emberei, akiket mélyen magunkba rejtettünk, azért, hogy mindig felidézhető legyen mindaz, amit embersége jelentett nekünk. Ezért nem az anyag a fontos, hanem azt tudni, kiktől is tanultad.