Karizma

„Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.” (14-15.)

Kicsit félve fogok bele ebbe a témába, mert ugye – a szakemberek szerint – 12 év fölött már nem nagyon beszélgetünk róla, hogy kinek mekkora, de most mégis ez a helyzet állt elő. Mert ugye a mai társadalom előszeretettel kapaszkodik bele a nagyság problémájába, hiszen akkor vagy valaki, ha neked van a legnagyobb autód, házad, céged, egód, s minden egyéb, amiről nem is kívánunk nyilatkozni. Már a „csapda” is megénekelte a mennyországi turistáskodás közben a problémát, azóta mi csak ezt ragozzuk tovább. Látom, hogy van, akit tényleg érdekel, hogy neki van-e a legnagyobb karizma, meg „kitudjahanyas” bicepsze, és jól néz-e ki annyira, amennyire kell?! Nem az izmok ellen beszélnék, de ez a karizma kérdés nagyon aktuális, pláne ebben a példaképek nélküli világban. Mert miközben izomtömeget növelünk, meg gyúrunk, meg szálkásítunk, közben az igazi karizmánkat elhanyagoljuk. Pedig legalább ennyire fontos lenne törődni azzal is, amit nem izomként, hanem érzésként, tehetségként, szó szerint ajándékként kaptunk. A külsőségekre rengeteg energiát fordítunk, szépíteni, karbantartani, kipofozni, míg a bensőnk szépen lassan esik össze. Ne hanyagold el azt sem, ami benned van. Sőt! Azzal törődj a legtöbbet. Ha minden férfi, minden nap csak húsz percet foglalkozna a karizmájával, elkérné Istentől a napi feladatát és küldetését, akkor egészen másfajta világban élnénk. Ha minden nő, csak fele annyi időt töltene azzal, hogy felfedezze nap, mint nap, az Istentől rendelt feladatát, mint mondjuk a szépítkezéssel, akkor egészen máshogy mosolyogna ez az ország. Mert az előrehaladás és a fejlődés nyilvánvaló, meg ennek a hiánya is!