Szinkretén

És bevitt engem az ÚR háza kapujának a bejáratához, amely északra néz. Asszonyok ültek ott, akik Tammúzt siratták. Ezt mondta nekem: Látod, emberfia? Még ezeknél is nagyobb utálatosságokat fogsz látni. (14-15.)

Csak képzeljünk el egy rendhagyó és minden szempontból nem szokványos tárlatvezetést a bálványimádó és vétkező Jeruzsálemben. Isten kézen fogja (lehet, hogy hajon, de ez is a rendhagyóságot erősíti) a prófétát, körbe vezeti, s egyre förtelmesebbnél förtelmesebb dolgokat mutat neki, amivel a választott nép Őt a féltőn szeretőt gyalázza. Bálványszobor, idegen oltár, saját isteneknek tömjénező vének, állatokat és égitesteket imádó emberek, s egy elsőre talán érthetetlen momentum: Tammúzt sirató asszonyok. A nyilvánvaló bálványimádás, a tetten érhető szövetségszegés megítélése belefér a gondolkodási sémáinkba, de ez utóbbi gyászolós jelenet már kevésbé. Mi a baj abban, hogy ezek a nők Tammúzt siratják? A bálványimádásnak a legalattomosabb formája az, amikor elsőre nem is tűnik annak, inkább egy nemes gesztus, egy kedves szokás, vagy ami manapság nagy divat: „semmi komoly”. Tammúz siratásának rituáléja ismerős a környező népek között, a fő Istennő földi szeretője, az egyszerű pásztorfiú, aki leszáll az alvilágba, megérdemli, hogy elsirassák. Csak nem azok, akik az Élő és Mindenható Istent imádják. Isten népének életében nincsen helye a szinkretizmusnak, egy kicsi ebből, egy kicsi abból, egy kicsi megváltás, egy kicsi babona, egy egyéni hitmix, aztán valamelyik csak bejön a végén. Gyorsan lefordítom maira, hogy mindenki értse, az is, aki nem! Keresztelésre hozzák a pici babát, mindenki hívő, mindenki Istenben, sokat imádkoznak, és van is ereje az imának, mert – mondja az anyuka – a pici egészséges, mint a makk, és gyorsan le is kopogja az asztal alján az ő szerencséjét. Vagy instasztár napjaink gyermeke egyszerre oszt meg egy bibliai igét, meg a szerencsehozó talizmánok erejéről értekezik villámstílusban.  Induljunk hát neki a saját kis életünk egyéni tárlatvezetésének, és pucoljunk ki minden Istenhez nem illőt és méltót, feladva eddigi szinkretén életünket.