Szubjektív

Azt tette, amit rossznak lát az Úr…” (18.)

Néha ki tudok akadni azon, amikor normális filmeknek – az amúgy külföldiesen normálisan és jól hangzó címét – képtelenek igazán jól lefordítani magyarra. Inkább nem írok példákat, mert nem férne bele az amúgy is szűkösen keretezett reggeli elmélkedéseink sorába. Na jó, egy példát azért írok, ilyen volt nekem a magyarul az “Életrevalók” címen futó francia zseniális filmalkotás, aminek persze köze nem volt – mármint a címnek – az eredetihez. Mert ugye az eredeti cím sokkal inkább utalt a kikezdhetetlen barátságra és így kapta a rendezőtől vagy éppen a producerektől az “Érinthetetlenek” eredeti címet. Aztán persze rá kellett jönnöm arra, hogy ezeket a címeket nem fordítják, hanem nagyon okos emberek megnézik az eredetit aztán a saját véleményük alapján adnak neki egy újat. Így lesz az érinthetetlenekből életrevalók, ami a film mondanivalóját tekintve amúgy nem is akkora hülyeség, mint azt először gondolnánk. A filmben szereplő emberek még ha ránézésre nem is, de igazi lényüket és viselkedésüket tekintve teljesen életrevalók annak ellenére, hogy az egyiket a társadalom, a másikat a család veti ki körei közül. Persze ezzel a címmel egészen máshogyan is lehetett volna filmet forgatni, amiben azt próbálnánk elemezni, hogy ki az, aki a mi véleményünk szerint igazán életrevaló. Gyakran azt mondják, az az életrevaló, aki képes mindig úgy simulni, hogy a legjobban jön ki a különböző helyzetekből, aki képes mindig mindent megoldani, ha kell, akkor addig ügyeskedik, ameddig a célját el nem éri. Persze jó kérdés az is, hogy ki mondja meg rólunk, hogy jók vagyunk vagy éppen rosszak, vagy mi az ügyeskedés és mikor cselekszünk tényleg igazi szándékból. A Bibliának erre is van határozott és jól megkreált válasza, hiszen nem az a kérdés hogy én mit gondolok rólad, vagy arról, amit teszel, hanem egyedül az, hogy mit gondol az Isten. Végül is, minden ezen áll vagy bukik, nem pedig azon, hogy én vagy éppen te mit mondasz a másik ember tettéről is cselekedeteiről. A kérdés nem az, én hogy látlak téged vagy te hogy látsz engem, hanem, hogy az Isten hogyan lát minket. Igaz, ez sohasem, volt kérdés, de mégis van rá válasz: az Isten úgy lát minket ahogyan vagyunk. Előtte nem tudjuk megjátszani és eljátszani magunk,mindig annyit lát belőlünk amennyit éppen ott teszünk.