Rászedve

Ne engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszír király kezébe! Hiszen te is hallottad, hogy mit vittek véghez Asszíria királyai minden országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz?” (10-11.)

Megdöbbenve (és ez most kivételesen a lehető legjobb értelemben) vettem észre, hogy ifjúkorom nagy TV-s generációja hihetetlen erővel talált magára a lehető legújabb szerepekben is. Van itt TV intendáns, sztárműsorvezető férfiban és nőben, kiemelkedő tehetségű emberek, akik persze a tehetségük mellett jókor voltak jó helyen. Még ifjonc zenetévés korszakukban ki gondolta volna, hogy amihez csak fognak, abból majdnem mindig valami sikeres dolog sül ki. Talán egy valakit ma nevesítek, a mindenki “Balázsát”, aki azért is szimpatikus és példaértékű a munkához való hozzáállása terén, mert meri azt élvezni, amit éppen akkor ott csinál. Hacsak a ” Kész átverés ” műsort idézem fel, nekem ő tetszett benne a legjobban, mert élvezte azt, amit csinált, hiszen teljes átéléssel tudta rászedni és átverni az embereket. Talán a nagy rászedések után is az sikerült a rászedettekben jó helyre tenni a dolgokat, hogy Balázs ugyanilyen átéléssel tudott bocsánatot kérni az áldozatoktól. Mert nem azzal van a baj, hogy rászednek, vagy átvernek, hanem sokszor az fáj, hogy ki az, aki ezt teszi velünk! Ugye itt is igaz a “jupiteresökrös” betét dal, hiszen a nagy átverés után az oldotta fel a feszültséget, hogy kiderült ki is volt az átverő! Furcsa, de elhangzik a Bibliában ez a mondat: Rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj! Juthatunk arra a felismerésre, hogy a feladat, ami elé Isten állít, néha kényelmetlen, néha egészen mást vártunk, vagy mást hallottunk ki a szavaiból. DE! Amikor Ő rászed minket, akkor ez is tervének része, s mi nem benne, hanem az elképzeléseinkben csalódtunk. Vagyis nem is Ő ver át, hanem mi önmagunk.