Kakafónia

„Ledöntötték a Baalnak szentelt oszlopot, majd lerombolták a Baal templomát, és árnyékszékké tették. Így van ez még ma is.” (27.)

Már én is félve írok ki szavakat, s ennek fényében, így rögtön magyarázkodással kezdem: a címben szereplő helyesírási hiba, igaz, hogy kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát,de kivételesen tudatos, hogy egy aprócska o betűt a-ra cseréltünk. Mert ugye az eredeti szó ismerős lehet azoknak, akik otthon vannak egy kicsit a zeneművészet és a zeneelmélet terén, vagy netán rendelkeznek némi görögös műveltséggel, s felismerték a „rossz” és a „hangzás” szavakat. Mert a kakofónia az nem más, mint a rossz hangzás, a hangok zűrzavara, amelyet zenei szabályok súlyos megsértésével hoznak létre, olykor tudatosan és direkt azok, akik amúgy a harmónia fogalmát is jól ismerik. Élvezhetetlen, hallgathatatlan, lejátszhatatlan, teljes zűrzavar. Az egy betű lecserélésére azért is volt szükség, mert a Szentírás őszintesége nem engedte, hogy politikailag megpróbáljunk korrektek lenni, s úgy tenni, mintha nem lenne probléma a keresztyén ember életében, vagy mintha az észrevett probléma nem lenne olyan nagy és olyan komoly, esetleg halálos. Ahol az Istent lecserélik (és annyira durva, hogy hagyja magát lecserélni), ahol idegen isteneket emelnek az egyedül Neki kijáró pozícióba, ott a harmóniát felváltja a hangzavar, s így lesz életünk dallama felismerhetetlen, hallgathatatlan, az élet élhetetlen, minden zavaros és zavart, szörnyű és elviselhetetlen. Az istenszerű istenek nem rendelkeznek erővel, mi teremtettük őket, így nekünk van hatalmunk felettük s nem fordítva, így nem képesek sem segíteni nekünk, sem megmenteni minket. Pénz, hatalom, vágyak, jó kis hétköznapi istenek, ideig-óráig működnek, míg akkora nem lesz a hangzavar, életünk rossz hangzása olyan hatalmas lesz, hogy nem bírjuk elviselni. Nos, a ma reggeli jó hír annyi, hogy egy betű lecserélésével az idegen istenek oda kerülnek, ahová valók, az életünk centrumából az árnyékszékbe, s így váltja fel életünk kakofóniáját újra az a harmónia, amiben az ember is, és az Isten is a helyére kerülhet.