záhyge

„Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.” (24-25.)

Nem, nem másnapos a webfejlesztő, és köszönöm, én is teljesen jól vagyok. A címet pont így szerettük volna, hátha mindenkinek leesik, hogy mit is akarunk üzenni. A mi köreinkben van egy vicc, amit sajnos itt nem oszthatok meg, de annyi benne a lényeg, hogy a skót fordítva ül fel a lóra. A többit tessék hozzá képzelni. A viccnek az-az apropója, hogy egyre többször érezzük, látva egyházunk apró-cseprő dolgait, hogy mi is fordítva ülünk fel a lóra. Egyrészt nem is biztonságos, nem is szép a kilátás, másrészt ráadásul arra visz, amerre akar. Amikor azt hisszük, hogy mi vagyunk itt a lényeg, meg, hogy mi vagyunk azok, akik az Istennek kereteket szabnak, meg működési elveket, akkor fordítva ülünk fel a lóra. Amikor azt hisszük mi teszünk szívességet az Istennek azzal, hogy elmegyünk a házába, a róla bizonyságot tevő közösségbe, fordítva ülünk a lovon. Amikor azt hisszük, hogy Isten rá van szorulva a pénzünkre, a jelenlétünkre, az imádságunkra, akkor még mindig fordítva ülünk, azon a bizonyos lovon. Mert az igazság az, hogy nekünk van szükségünk arra, hogy hozzá tartozzunk, hogy kifejezzük a hálánkat, hogy abból a végtelen szeretetből, amit tőle kapunk, tovább is adjunk valamit. Hiszen minden élet belőle árad ki, ő ad lelket és lelkesedést, ő ad erőt, hogy ne csak éljünk, hanem éltessünk másokat. Élheted fordítva az életet, hiheted azt, hogy te vagy mindennek a közepe és kiindulópontja, de aki megtartja az életét, az igazság szerint elveszti azt. Aki pedig megérti, hogy az Istenben elvesző és belőle táplálkozó élet mindennek a kiindulópontja, az talán képes lesz megtartani  irányt, ami szerint élni kell és élni érdemes.