Háborgás

„Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal.” (16.)

Mondd meg mi tudja teljesen felhúzni az agyad, és én megmondom ki vagy. – talán így is át lehet írni a klasszikus mondást, hiszen a legjellemzőbb dolgunk általában az, hogy minek tudunk örülni, vagy éppen mi az, ami felbosszant minket. Biztosan neked is megvan az, amitől nemcsak, hogy ideges leszel, hanem szó szerint „háborog a lelked”. Valami, ami az egész lényeddel kapcsolatosan bosszant, amin nem tudsz csak „úgy” túllépni. Nos, azt kell, hogy mondjam: becsüld meg az ilyen pillanatokat, jegyezd meg jól ezeket a helyzeteket. Nem véletlen, hogy pontosan az bosszant föl, nem véletlen, hogy pontosan azokon a dolgokon háborodsz föl, nem véletlen, hogy háborog a lelked. Isten ezeket a háborgásokat is használni akarja és használni tudja. Egyszer egy diákom ki volt akadva, mert az egyik tanára folyamatosan megalázta a társai előtt. Szidta, gúny tárgyává tette, és ő nagyon nehezen tudta az indulatait visszafojtani. Amikor tanácsot kért, éreztem, hogy itt többről van szó, mint szokásos diákpanasz, mert neki az őt ért igazságtalanság fölött háborgott a lelke. Megegyeztünk, hogy nem fogja hagyni magát. Arra kértem, hogy a következő órán, amikor megint előfordul, hogy őt vagy a szüleit becsmérlik, álljon fel, és kérje ki magának. Megtette. Amikor tanára rákezdett, ő felállt és határozottan azt mondta: „Tanár úrnak tökéletesen igaza van, én ehhez a tárgyhoz kevés vagyok, de ezt a hangnemet akkor sem érdemlem meg. Kérem tanár urat, emberhez méltóan bánjon velem, mert én is ezt teszem.” Amikor az eset után beszélgettünk, ezzel zárta: Annyi értelme biztos volt, hogy már nem háborog a lelkem.Amikor Isten engedi, hogy egy olyan helyzetbe juss, ami felháborít, bánt, és háborog a lelked, nagyon becsüld meg azt a helyzetet és élj a lehetőséggel. Állj ki az igazság mellett. Ha Isten arra indít, akkor szólj, és mondd el, amit rád bízott. Hidd el: sohasem véletlen, hogy háborog a lelked.