Sci-fi

„Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: „Állj a lábaidra egyenesen!” Ekkor az talpra ugrott, és járt.” (8-10.)

Születésem óta sánta vagyok. Vagyis, amióta megszülettem van valamim, ami nem egészen úgy működik, ahogy kellene. Kellene! Nesze neked esélyegyenlőség, mehetek én is az ombudsmanhoz. Pedig ez a kellene, akármilyen fájó kimondani, de kellene ahhoz, hogy végre el tudjam magamat helyezni ebben a világban. Kellene! Nem azokhoz képest, akik járnak, éppen és egészségesen, nem azokhoz, akik tíz alatt futják a százat, hanem önmagamhoz képest. Születésem óta sánta vagyok. Nem haladok, vagy e sántaság miatt csak nehezen haladok előre. Vajon az istenek „csak” célt adtak vagy a tempót is megszabták. Azért vagyok sánta, mert ők akarták így? Mit akarnak ők valójában? Nem kellene, hogy egészséges legyek? Francba! Megint egy kellene… Születésem óta sánta vagyok. Vagyis, amióta megszülettem, van valamim, ami nem egészen úgy működik, ahogy szeretném. Így már nincs benne a kellene. De jó szó: szeretném! Mindig is ezt szerettem volna: szaladni, rohanni, néha lelassítva sétálgatni és élvezni, ahogy a cél felé haladok. Szeretném ezt az állapotot, de mint mondtam: születésem óta sánta vagyok. Erre nincs tréning, nincs fejlesztő pedagógia, a tudomány mai állása szerint kismértékben javítható, de nem gyógyítható. Köszi. Kezdhetem elölről. Születésem óta sánta vagyok. De vagyunk egy páran ilyen nyomorultak. Ez is, ez a púpos, órák óta beszél. Valami Pál. Valami egyetlen Istenről. Aki mielőtt az anyaméhben megformált már ismert. Jó vicc. Akkor neki köszönhetem, hogy sánta vagyok? Na persze Mindenható! Lelkes ez a púpos… Mindenható… vagyis mindenre hat. Talán rám is? Vagy erre a nyomorult lábamra? Vagy erre a nyomorult életemre. Mi van, ha mégis igazat mond ez a púpos? Mindenható! Fogsz rám is hatni? Akarom, hogy hass…