Utolsó pillanatban

„A főpap megkérdezte: „Valóban így van ez?” (1.)

Ha nekem szegeznék ezt a kérdést, tutira el kezdenék mentegetőzni, magyarázkodni, valami jól felépített beszédet rögtönözni, menteni azt, ami menthető, ez esetben a saját életemet. Nagy gáz van. Vádolnak, bemártanak, össze-vissza hazudoznak rólam, és a döntő pillanatban megkérdezik: Így van ez? Igazak a vádak? Egyszer Jézus Krisztus azt mondta:

„Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.”

(Máté 10:19-20)

Hogyan szól ez a Lélek? István nem mentegetőzik, nem magát menti, hanem őket! A kérdezőt és vádlót, akinek éppen olyan szüksége van a Megváltó kegyelmére, mint annak, aki a választ adja. Nem magyarázkodik, hanem magyaráz! Elölről elmagyarázza mindazt, amit az ott ülők és őt hallgatók tudnak és ismernek. Így lesz a vádlottból vádló, és a vádlóból vádlott. Ha megkérdeznéd magadtól, bennem megvan-e Istennek ez a Lelke, keresd az életedben ezeket a pillanatokat. Amikor mertél mentegetőzés, magyarázkodás helyett, inkább engedelmeskedni Istennek, és bizonyságot tenni róla, elmagyarázni Őt – már amennyire el lehet – az embereknek. Ha megalázott egy tanárod, akkor utálat és gúnyolódás helyett szeretettel imádkozni érte, mert megmentésre szorul! Egy rossz igehirdetés után nem kritikát mondani, hanem megköszönni Istennek, hogy az Ő igéje önmagától is élő és ható! Ha vádolnak, ha bántanak, akkor nem föladni azt, amit Isten rád bízott, hanem folytatni, „Lelkesen”, mert a fontos nem te vagy, hanem mindazok, akik rád bízattak! Ebben sokat segít az a felismerés, ami Istvánban is ott volt. Úgy élj, úgy szeress, úgy beszélj, úgy tanulj, úgy taníts, úgy tégy bizonyságot Krisztusról, mint akinek többet nem lesz erre lehetősége. Mintha az lenne az utolsó esély, és nem lenne folytatás! Minőségi változás áll be így az életedben.