Merre tovább?

„…és így imádkoztak: „Urunk, minden szív ismerője, te jelöld ki e kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál magadnak,hogy megkapja ebben a szolgálatban és apostolságban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.”   (24-25.)

Adott a feladat. El kell menni, és kamaszként szeretni, segíteni, vigyázni, tanúskodni Krisztusról, és ebben a nagy keresztyén általánosságban, netán még reformátusként fiatalnak lenni. De, hogy mit is jelent ez konkrétan, hogyan is kezdjünk neki, az már keményebb dió. És nem is szeretjük a diót. Nehéz feltörni, a tartalom kevés, sok munka, kicsi siker. Nézd meg Krisztus tanúinak imáját akkor, amikor új tanút keresnek maguk mellé. Nincs válogatás, meg beszavazás, meg nem költöznek be villába vagy +aházba, hanem tudják: annak kell döntenie, aki munkába állítja őket. Isten a főnök. Döntsön Ő. Mert mi nem ismerjük azt, ami a szívben van, ellentétben Ő vele. Hiszen „…az Úr azt nézi, ami a szívben van”.  Az apostolok igazi tanúként viselkednek. Nem úgy, mint Jézus, hanem azt, amit Ő. Szükségük van az Atya véleményére, szükségük van arra, hogy az történjen, amit Isten eltervezett. Mersz így imádkozni? Vagy csak pörögnek a sablon, mindennap elmondott imák: Uram add meg ezt, meg azt, meg ébredést reggel, meg az Egyházban…De vajon tényleg ezt akarja Isten? Mielőtt teszel valamit, kérdezd meg őt. És ha már tudod az utat, még akkor is lehet fújolni, meg nem szeretni (múljék el tőlem e pohár), de miután kipanaszkodtad, dühöngted magad, tudd kimondani azt is, ne az én akaratom, hanem a Tied legyen meg…