Távolság

„Ő pedig ezt mondta nekik: Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos.” (15.)

kedves tanító néni felszólítja – az akkor még nem távoktatásban tanuló – cuki Juliskát. Mondjad csak kedves lányom, melyik van messzebb tőlünk: A Hold vagy Amerika? – Ez könnyű – válaszol a gyerek magabiztosan – Amerika! A döbbent tanító néni tágra nyílt szemmel kérdezi nebulóját, hogyan is jutott erre a felismerésre. A gyerek még büszkébben magyarázta el az okot: – Azért a Hold van közelebb, mert azt látjuk, Amerikát pedig nem. Mielőtt megmosolyognánk a butácska ámde magabiztos kislányt, jusson eszünkbe, hogy ilyen paraméterekkel még pártot is alapíthat kicsiny hazánkban, de amúgy nem is annyira butácska. Csak vagányul evilági, olyan mai, egyszerűen modern felfogású. Hiszen ma minden arra épül, hogy annak ellenére, ami vagy mit tudsz elhitetni magadról. Látszat élet és látszat valóság, már nem számít, hogy mekkora a távolság a valóság és a között, amit láttatni akarunk vagy amit valóságnak hiszünk. Amit nem látunk, az van távolabb és csak egyre távolabb. Aztán minél tovább vagyunk benne egy ilyen történetben, annál nehezebb beismerni az igazságot. Pedig valahol ezt a végtelennek tűnő távolságot, ami a tényleges és a képzelt valóságunk között van olyan egyszerű lenne áthidalni. Isten tudja mi a valós és mi a látszat, Isten tudja mi a felszín és mi a mélység. Isten ismeri a szívünket, Őt nem lehet becsapni és átverni, előtte nem kell megjátszani magunkat, hiszen teljesen felesleges. Lehetne ez a megoldás. Hiszen, ha Őt nem tudjuk átverni, és minden próbálkozásunk ellenére Ő így is szeret minket, akkor valószínű, hogy másokat sem érdemes…