Legyező

„Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!” (1.)

Biztos előtted van (ha nincs akkor nyomás a gugli) az 1600-as évek európai öltözködése, talán bevillan egy-egy festmény, vagy ha láttad az Elisabeth című filmet, akkor biztos meglesz az élmény. Díszített magas gallérok, különleges anyagú felöltők, a férfiaknak elmaradhatatlan kellék a díszes és drága, lehetőleg aranyozott sétapálca. A nőknek gyönyörű és lehetőleg erős smink, földig érő, hosszú, drága és különleges anyagból készült ruhák, magasra tornyozott paróka, amit virágokkal és különleges madarak tollaival díszítettek. Na és ugye a nőknek is volt elmaradhatatlan kellék: a művészi módon kidíszített, festett, varrt s ki tudja még milyen technikával készített legyező. Azt gondolnád, hogy a nagy melegben ezzel hűtötték magukat, de mivel minden nap, minden napszakban, télen és nyáron ugyanúgy használták, érdemes kicsit utána járni a legyező funkciójának. A történészek szerint kettős szerepe volt: egyfelől eltakarhatták vele rothadó fogaikat, másfelől az ebből származó kellemetlen szagokat is el tudták terelni a megfelelő irányba. Olyan megdöbbentő, hogy míg a külsőre és a ruhára képesek voltak áldozni, de mivel az orvostudomány még akkor nem tartott ott, ahol ma, így a belső rothadást nem nagyon tudták kezelni. Ami kívülről díszes, elegáns, megnyerő, az legbelül képes romlani, rohadni és kellemetlen szagot árasztani. Jézus Krisztus ezt hívja képmutatásnak, ezért meszelt sírok a farizeusok, ezért kell óvakodnia minden őt követőnek a képmutatástól. Nekünk nem a rothadás szagát, hanem Krisztus jó illatát kell árasztanunk mindenfelé!