Méltóság

Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk. (4-5.)

Hála Istennek túléltük a Valentin napot különösebb komplikációk nélkül. Igaz egyetlen egy Bálint nevű ismerősöm sincs, illetve aki van, az meg nem pont az én köszöntésemre vágyik, de döbbenettel láttam, hogy mennyi ember vásárolt virágot ezen a napon. Ez valószínű azt jelenti, hogy nekik sokkal több Bálint ismerősük van, mint nekem. Mindegy miért, de virágot veszünk, mert valaki, valamiért megérdemli. Méltónak tartjuk a másikat, a virágunkra, a szeretetünkre, a szavainkra, a figyelmünkre, annyi mindenre, mert a saját érveink és eszmerendszerünk alapján a másik ezt megérdemli. Aztán persze voltak olyan korszakok, amikor egyre nagyobb csoportok gondolták azt, hogy bizonyos emberek jobban megérdemelnek dolgokat, mint az összes többi. Így kaptak tiszteletet vagy éppen gyűlöletet társadalmi csoportok, függően a helyzetüktől, bőrszínüktől meg az őket megítélők és kategorizálók kénye-kedvétől. A mai evangélium az, hogy Jézus Krisztus ebben sem úgy működik, mint ahogyan mi működünk. A kapernaumi százados a tömeg és elöljáróik szerint méltó arra, hogy Jézus foglalkozzon az esetével, hiszen a saját szempontrendszerük szerint kedves, jófej, és sokat tolt az ügyükbe. Jézust mégsem ez győzi meg, hanem az a hit, ami sokkal több, mint amit a környezet elsőre feltételez. Jézus Krisztus a szívünk közepébe lát, a legbensőbb motivációnkat nézi, nem különösebben érdekli, hogy a tömeg mihez tapsol vagy mihez nem. A kegyes cselekedeteket mindig meg kell előzze az igaz és igazi hit, mert ha nem ebből fakad amit teszünk, akkor nem sok értelme van.