Írástudók

„Jézus így válaszolt nekik: Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak?” (3.)

Mondok két viccet, most szépen lassan, figyelve a helyesírási hibákra, mert még a végén megszólnak azok, akik meg akarnak szólni. Az első a sebességről szól. Egyszer egy férfi bement a legközelebbi BMW szalonba és megvette az első útjába akadó M8-as coupét, aztán a cirka 50 millió kifizetése után beleült és meghajtotta, mint az a sokat emlegetett Singer az ő pedálos varrógépét. Na aztán a nagy száguldozásban mégiscsak elkapta a rend rendületlen őre, s miközben a csekket írta lelkes sofőrünknek azért megkérdezte, olyan finom férfias módon: – Aztán a sebességkorlátozó táblát nem olvasta? – Mit képzel? – felelte a lelkes sofőr –  ekkora sebességnél nem tudok olvasni!  Mondom a másik viccet. Ez is a sebességről szól. Mert az emberi hülyeség és képmutatás a fénynél is gyorsabban terjed. Ezek a fránya farizeusok, akik ugye arról voltak híresek, hogy ők aztán olvastak, elemeztek, törvény tudtak és magyaráztak, Jézus iránti gyűlöletükben elfelejtették mindazt, amit eddig már megértettek az Istenből. Az újszövetség egyik legviccesebb jelenete, amikor Jézus az író olvasó klub legjelesebb képviselőinek szegezi neki a kérdést: Hát nem olvastátok? Ha meg olvastátok és még csak itt tartotok, akkor igen nagy gondban vagytok. Mert Jézus Krisztus nem eltörli, hanem betölti a törvényt, nem újat hirdet meg, hanem beteljesíti a próféciákat. Semmi olyan nem történik, amit ne olvastak volna, amit Isten ne mondott volna el korábban. Ha valakinek nem kellett volna meglepődnie, akkor pont ők voltak azok, akik tudták a jeleket, s most csak fel kellett volna ismerni, hogy a Messiás tényleg elérkezett. De a képmutatásuk erősebb volt, mint a reménység, ami bennük élt, ezért nem akarták elfogadni Jézus Krisztusban az Isten Fiát. Vigyázzatok, ne legyetek képmutatók, egyrészt gusztustalan, másrészt az egészségre nagyon, de nagyon ártalmas!