Graves

„Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre.” (13.)

Nem tudom mit hoz még 2020, de tagadhatatlan, hogy ennek az évnek a felütése elég erősre sikeredett. Ausztrál erdőtűz, lezuhant kosaras, és erre az alig több, mint harminc napra nem egy vírus tette fel a koronát, nem is a brexit, hanem az újonnan megjelent NAT, vagyis Nemzeti alaptanterv. Most ez a trendi, erről beszélnek, mert ugye gyerekellenes, meg ideológiailag nagyon irányított, meg „úristenkiraktabeleezt”. Megnéztem és bár nem vagyok szakértő, de kb. annyira aktuális és haladó szellemiségű, mint az összes többi. J Persze nekem is lennének ötleteim, hogy mit tegyenek bele és mit hagyjanak ki, mondjuk világirodalomból én több Robert Graves-t olvasnék, az Én Claudius vagy a Jézus Király máig meghatározó művek olvasottságom szempontjából. Főleg ez utóbbi izgalmas, hiszen ebben Graves zseniális átiratát adja Krisztus megkísértésének, ahol is Jézus egy nagy kört rajzol a homokba, azt négyfelé osztja és beleül a maga körcikkelyébe majd meditál. Minden tizedik napon egy-egy állat ugrik le egy-egy körcikkbe, Jézus mindegyikkel szembenéz, mindegyiket legyőzi és megszelídíti, nemcsak a Hatalomvágy Sárkányát, hanem a Harag Oroszlánját éppúgy, mint a Kéjvágy Kecskebakját. Aztán mikor elmúlnak a kísértések Jézus elindul, s csak visszanézve veszi észre, hogy ugyanabban a körcikkben, ahol Ő ült, feküdt egy fehér bika, akit nem győzött le és nem szelídített meg, így az nem is engedelmeskedik neki. Majd csak a kereszten tudja meg, hogy ez az állat volt a Siettetés Fehér Bikája, ami fölött nem győzedelmeskedett, mert ugye az idő az máshogyan működik, mint szeretnénk. Örök figyelmeztetés ez nekünk, nemcsak a Graves átirat, hanem az evangéliumi eredeti sztori is. A kísértés időtlen és állandó. Az életünk az utolsó pillanatig folyamatos próbáknak van kitéve, nem szelidíthetsz meg minden érzést és indulatot, mert az ördög mindig csak egy időre távozik…