A nagyság átka

„Azután vita támadt a tanítványok között arról, hogy melyikük a legnagyobb.” (46.)

Valamikor, még a kétezres évek elején egy félig civil, félig politikailag kódolt negyedórás műsorban, egy közismert skandináv politikus nyilatkozott a Kossuth Rádió közszolgálati frekvenciáján. A beszélgetés témája az eltérő politikai kultúrák mibenléte és az európai polgárok politikához való hozzáállása volt. Ekkor hagyta el száját a már-már evangéliumi mondat: „Dániának az elmúlt évtizedekben, hála Istennek, egyetlen nagy politikusa sem volt.” Hagyok néhány percet, hogy a véresszájú „orbánisták” kiduzzogják magukat, mondván meg is látszik Dánián, meg „migránssorosvisszanekünktrianontis”, aztán pedig beszéljünk a lényegről. Mert a lényeg az, hogy a nagyságnak mindig van átka, vagyis, tényleges értelemben is átkot hoz annak a fejére, aki elhiszi magáról, hogy hatalma van. Nem egy államférfi eset áldozatul önnön nagyságának vagy annak az illúziónak, hogy hatalma van bármit tenni és gondolni. Az egyik felét a tömegek jogos haragja ölte meg, a másik fele pedig a saját kezével vetett véget az életének, vagy lassú szenvedést vagy hirtelen megoldást választva. Jézus Krisztus nem véletlenül inti az övéit, és nyugtázza Ő is bölcsen, hogy ahogyan Dániában nem volt nagy politikus, úgy a tanítványok között sincs és ne is legyen kiemelkedő nagyság. Mert – mondja Ő miközben egy kisgyermeket állít a nagyságon vitatkozó tanítványok közé – az lesz a legnagyobb, aki a legkissebb. Az igazi hatalom abban rejlik, hogyha az ember mit sem tud róla, hanem egészen egyszerű gyermeki módon teszi a dolgát, azt, amit az Isten rábízott. A hatalomról való vitatkozást meg hagyjuk meg azoknak, akik úgyis ebbe fognak belehalni…