Tester

„Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének.” (10.)

Volt egy barátom, aki olyan leleményességgel élte ingyen az életét, hogy sikerült pár év alatt minden tiszteletünket kivívnia. Nagy túrázós volt, sokat volt úton, aztán amikor már nem kellett, hogy úton legyen, ő akkor is nekiindult, s úgy élte a nagyváros szívében a nomádok életét, mintha tényleg nem lenne állandó fedél a feje fölött. Ehhez hozzátartozott a munkásszállón a reggeli zuhanyzás, a „megnemnevezett” gyorsétterem (Megdonát) mellékhelységéből dolga végeztével, joggal eltulajdonított öt kilós eü. papírtekercs, majd a drogériában magára fújt tester parfüm is. Ez utóbbit minden áldott nap közel fél órás válogatás után fújta magára, az aktuális naphoz igazított illattal vágva neki az élet napos és nomád oldalának. Még jó, hogy volt tester a drogériában, mert így, amikor a munkásszálló nem volt nyitva, ezzel a gyorsmosakodással is ember közelibbé tudta magát tenni. Tester. Mielőtt megvennéd, inkább teszteld, hogy megy-e hozzád, az a te illatod-e, illik-e a személyiségedhez, meg hasonlók. Nos, akármennyire is tiltakozunk ellene, de mi is ilyen kis testerek vagyunk a mennyei illatok drogériájának polcain. Az van ránk írva Krisztus jó illata, s bárki, bármikor tesztelheti, hogy vajon tényleg az van e bennünk, mint ami ránk is van írva. Krisztus jó illata kellene, hogy áradjon belőled és belőlem, ezért Isten engedi, hogy leteszteljenek. Akire fogság, arra fogság, akinek kard, annak kard, akinek egy nehéz házasság, annak egy nehéz házasság, akinek magány, annak magány, akinek ostoba és rosszindulatú emberek, annak ostoba és rosszindulatú emberek, akinek rák, annak rák, akinek gyász, annak gyász. Mind-mind egy nagy teszt, hogy valójában milyen is az illatunk, vajon tényleg a Krisztusét, tényleg a szeretetét, tényleg a megbocsátásét sugározzuk-e vagy valami mást.