Könnyebb út

„A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával; és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki.” (8-9.)

Ez a tipikus Nyuszika meg a létra story,  de hívhatnám a könnyeb útnak is, mert káromolni, meg szidni, meg gyalázni mindig sokkal egyszerűbb, mint kérni, önvizsgálni, beismerni, meg megalázkodni. Ha csak arra gondolok, hogy ma mennyi káromlás, mennyi szidás, mennyi gyalázkodás hangzik el az emberek szájából egymásra vagy éppen a Jó Istenre, vagy akár az Isten által teremtett világra, akkor azt hiszem, tényleg itt a világ vége. A ma embere szenved, sínylődik, talán pont azért, mert az Isten engedi, vagy akarja, mert célja van a szenvedéssel és a próbákkal, de a ma embere, ahelyett, hogy felismerné, hogy tetszik-nem tetszik a helyzetén egyedül csak az Isten képes változtatni, ehelyett szidja és káromolja Őt. A csapásokra a legkönnyebb szitkozódással és káromlással válaszolni, ez a legkönnyebb út, zsigerből jön, indulatból és dühből fakad, minden máson meg dolgozni kell. Szenvedve és gyötrődve élni, de közben áldani és magasztalni az Istent az már kemény meló, főleg önmagunkon. Eljutni odáig, hogy alapvető természetünk szerint minden rosszat megérdemlünk, s csak a kegyelem emelhet túl ezen az állapoton, nagyon sok időbe és energiába kerül. Minden élethelyzetünkben dicsőséget adni az Istennek kemény küzdelem. Ugyanakkor nem hiszem, hogy lenne más választásunk. De azért rád bízom a dolgot, döntsd el te, hogy melyik utat választod? A könnyűt vagy a nehezet?