Halálfélelem

„Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de fut előlük a halál.” (6.)

Ma arra teszek kísérletet, hogy összehozzak egy magyar népmesét, egy sörreklámot és a Jelenések könyvét. A kísérlet azért is érdekes, mert ebben a három alkotásban egy nagyon speciális halál motívumot fogunk megnézni, illetve annak fejlődését végigkövetni. A magyar népmese talán olyasmi címet visel, mint az “Örök életre vágyó királyfi”, s a címhez hűen, a királyfi annyira szeretné az örök életet, hogy elmegy és meg is találja azt a birodalmat és országot, ahol a halálnak már nincsen hatalma. Aztán egyszer csak hazavágyik, hogy meglesse mit csinálnak az otthoniak, de már senkit sem talál akit ismerne, hanem csak a halált, aki több száz éve próbálja becserkészni. A mese egyik utolsó jelenete, hogy a királyfi, mint egész életében tette, most is menekül a halál elől. A Greene King IPA reklámjában egy bringás csóka nem igazán tud meghalni, pedig szakadékba zuhan, elüti egy kamion, belecsapódik egy meteorit, de a halál nem ér rá értemenni, mivel a fennt nevezett sört hidegen és frissen csapolva issza. A Jelenések könyve már nem ennyire so funny, de nagyon furcsán elegyíti e két story bizarr tanulságát. A halál elől menekülő ember, aki egész életétét képes az elmúlás megakadályozása vagy lassítása érdekében élni, az utolsó napokban semmi mást nem akar majd, mint végre meghalni. Nekem a végidők szörnyű valóságát pontosan az jelzi, hogy még a halál sem akar minket majd elvinni, s nem azért mert talált egy jó kis csehót hideg sörrel, hanem azért, mert azoknak, akik nem fogadták el az Isten kegyelmét míg volt rá lehetőségük, azoknak szenvedniük kell. Auuuuu! 🙁