gyomorkeserű

„Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom.” (10.)

Minden nemzetnek meg van a maga bitter-je, ami ugye a gyomorkeserűt jelenti, ez olyan égetett szeszes ital, aminek erős kesernyés utóíze van. Mondjuk a mi magyar unicumunk pontosan ilyen, édesen-kesernyés, miközben nagyon finom, sokszor nehéz is eldönteni, hogy miért is isszuk. Azért mert finom, vagy azért mert keserű, vagy azért mert unicum. Nem sorolom fel az összes nép összes gyomorkeserűjét, csak egyet szeretnék kicsit elemezgetni, a keresztyének speciálisan sajátját. A mi gyomorkeserűnk, az Isten igéje, ami a szánkban még édes és finom, de amikor az ember lényegéig hatol, azaz a gyomráig ér, akkor hirtelen keserű lesz. Ez egy nagyon egyszerű és nagyon fontos folyamat. Nem kémiai, nem is fizikai, sokkal inkább teológiai. Az Isten igéje és szava tele van bátorítással, reménységgel, ezt első ízlelésre is megérezzük belőle. Mondjuk, ott van a Húsvét édes és mindent megédesítő íze: micsoda zamata van annak, hogy egyszer megízleljük a feltámadás tényét és lehetőségét. Aztán leér a gyomrunkig, és azt is megérezzük, hogy az, aki feltámadt a halálból, azt is mondta, hogy aki nem vallja meg őt az emberek előtt, azt ő sem vallja meg az ő Atyja előtt. Ami ugye azt jelenti, hogy a feltámadás mindenkinek adott lehetősége, csak lehetőségként mindenkié, de ahhoz még egy-két dolognak itt a földön történnie kellene. Nem azért, hogy megérdemeljük, hanem pont azért, mert érdemtelenül is a miénk. Az Ige, amikor leér a tudatunk legmélyéig, amikor minden részletét megértjük, akkor néha nagyon keserűvé válik. Elmondani a világnak, hogy gáz van, hogy a tetteknek következménye van, hogy az Istennél igazság és kegyelem egyszerre van, csak elsőre édes üzenet, másodszorra igazi gyomorkeserű. Nem is tudom miért isszuk…