Orosz rulett

„…a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik.” (5b.)

Tele ez a világ szerencsejátékosokkal, akik képesek mindent feltenni egy lapra, vagy ha minden tudást nélkülöző szerencsejátékot keresünk, akkor mindent egy golyóra. Egy hatlövetű pisztoly, egy töltény, tár bepörget, fejhez tart és lő. Aki veszít, az mindent elveszít, a nyertes pedig megkapja a legdrágábbat, az életét. Ha erről más nem, akkor Robert De Niro eszünkbe juthat, ahogyan a Szarvasvadászban az életéért játszik. Minden szerencsejáték ugyanarról szól: nyerj gyorsan, minél többet. Pénzcsinálás felsőfokon, nagy kockázat, nagy nyereség, vagy éppen elveszíteni mindent. Nagyon sok ember játszik ma szerencsejátékot, hiszen az életét olyan dolgokra tesz fel, amikkel főleg csak bukni lehet. Állás, pénz, hatalom… borítékolható a bukás. Minden, ami pusztán csak emberi, az elromlik, tönkre megy, ezért kapaszkodnak bele nagyon sokan az Élő és Mindenható Istenbe, mert tudják, hogy Ő ezeket a törékeny és ingatag dolgokat is képes máshogy láttatni velünk, miután már úgy látjuk ezt a világot, ahogyan csak az Ő közeléből lehet. De érdekes módon vannak, akik még ekkor sem képesek elszakadni szerencsejátékos énjüktől, s azt gondolják, hogy az Isten közelében lenni, vagy Jézus krisztus tanítványaként élni egy jó befektetés. Jelzem, hogy nem az! Aki így gondolkodik, az úgy játszik orosz rulettet, hogy a tárban az összes golyó benne van, max. ő ezt nem tudja. Jézus Krisztus saját tanítványainak és követőinek nem ígér békés és boldog életet, nem ígér társadalmi megbecsülést, nem hitegeti őket egy jobb és boldogabb élet reménységével, hanem beszél szegénységről, megvetettségről, üldöztetésről és elhagyatottságról. Persze van, aki a tanítványságból is csak evilági gazdagságot akar kihúzni, pedig minden, ami érték benne pont, hogy nem evilági!