Bad Company

„Tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónusa van, de ragaszkodol a nevemhez…”” (13b.)    

Movie again! 🙂 Vannak filmek, amik azért ragadnak meg benned (netán bennem) mert olyan tartalommal és üzenettel bírnak, amit be tudsz építeni a magad kis rendszereibe tanulságul. Van ami azért emlékezetes, mert tudott valami többet, mint az átlag moviek, digitális effektek, díszlet, rendezés, színészi játék, ki tudja mennyi minden, ami emlékezetessé tehet egy filmet. A harmadik nagy kategória, az annyira rossz volt, hogy az már fájt, ezek azok az emlékek, amik bárcsak ne lennének, (egy bibliaórás csapatom a mai napig szeretné elfelejteni Pier Paolo Pasolini munkásságnak egy-egy darabját, amit anno saját felelősségre néztünk meg együtt). A mai movie egy olyan jelenet miatt maradt meg bennem, ami újra írta a ‘titkosügynökösamerikaheroszáguldunkgyakva” filmekről alkotott véleményem. Anthony Hopkins és Chris Rock titkosügynökösködnek a Bad Company című filmben, aminek a legemlékezetesebb jelenete, hogy egy lövöldözés után a két ügynök távozóban még egy-egy biztonsági lövéssel zárja rövidre a földön fekvő ellenségek amúgy sem túl hosszú életét. Zseniális! Általában az ilyen filmekben a földön fekvő több sebből halálosan vérző gonosz, még azért utolsó erejével utánna lő a főhősnek, na itt nem. A küldetést csak így lehet teljesíteni, nem bízunk semmit a véletlenre, beépülni az ellenség közé, kideríteni a terveit, aztán megsemmisíteni a főgonoszt, meg világpusztító vágyait, s megmenteni a világot. Tanulság? Az is van. Mint minden movie-ban, amit a Mi Istenünk rendez. Isten csak akkor tud használni, ha beépít, ha beépülsz, ha nem félsz az ellenségtől, ha ragaszkodsz nevéhez, de a világban, a Sátán trónusa mellett, a leghúzósabb környéken, a munkhelyeden, a legdurvább közegben állsz helyt, mert a gonoszt csak közvetlen közelről lehet a földre küldeni. A fejlövést pedig nem mi adjuk neki, de meg fogja kapni! Tarts ki! 🙂