Kiválasztás

„… mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.” (4.)

Ígérem, hogy lassan leszokok a Való Világról, de még most utoljára hadd töprengjek el egy kicsit mindarról, ami a szemünk láttára történik. Már annak a szeme láttára, aki nézi, de (ha ajánlhatok valamit) egy részt érdemes mindenkinek végigcsodálkoznia, ha ez a magyar átlag, akkor azért, ha pedig nem, akkor meg azért. Félelmetes jellemrajzok vannak benne a magyar gondolkodásról, a különböző élethelyzetek kezeléséről, s a szemünk előtt lesz valósággá őseink mondása, miszerint: a kutya is jó dolgában vész meg. Na, most, valamelyik este meg volt a kiválasztás, amikor is, mindenki tesz egy jelet, egy általa választott lakótársra, aszerint, hogy kivel nem akar ezek után együtt élni. Döntését olyan szóvirágokkal kíséri, hogy azt Aranyszájú Szent János és Selma Lagerlöf közös gyermeke sem tudná utánozni. Aztán aki a legtöbb jelet kapja, az mehet párbajozni azzal, akit ő ellenfélnek választ, mi meg tolhatjuk a sok sms-t ameddig a pénztárcánk bírja. A kiválasztás arról szól, hogy ki a legellenszenvesebb, kivel nem tudok és akarok együtt élni, ki az, aki nekem nem kell. Pedig a választás mintha pontosan az ellenkezőjét rejtené magában. Azért választok valakit, mert kell, mert igent mondok rá, mert számít, mert fontos. Ez sokkal nehezebb, sokkal emberpróbálóbb, itt nem elég a hirtelen ellenszenv, vagy az önös érdek, meg kell azt fontolni, hogy kit is választok ki magamnak. Isten már választott, „… kiválasztott minket magának, már a világ teremtése előtt…”, nem kizárva, nem önmagától ellökve minket, hanem egészen magához közel engedve. Választottak vagytok.  A legnagyobb választott ki titeket a legnagyobb dolgokra.