„Buci”

„… és hogy senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért.” (6.)

Azt hiszem, méltán nevezhetjük modern korunk egyik fontos társadalmi jelenségének a „Buci” szindrómát, amely a tettek következményeinek felvállalásáról vagy éppen nem felvállalásáról szól. Hiszen „Buci”, miután közúti balesetet okozott, végigjárta azokat a klasszikus állomásokat, amit azoknak kell, akik, ha lehet kicsit későn is, de felvállalják tetteik következményét. Stohl András művész úr, tett valamit, ami következményekkel jár, s aminek enyhített verzióját saját bőrén is megtapasztalta. Azt gondolom, ő azon kevesek közé tartozik, akik a nagy hülyeséget, nem tetézték még egy sokkal nagyobbal, hanem (ne felejtsük el, hogy ebben az esetben egy színészről van szó) képesek voltak vállalni tetteik következményét. Mert a tetteknek mindig van következménye, még akkor is, amikor nincs. Vagyis, akkor is felelnünk kell, azért amit teszünk, amikor látszatra nem kell, hogy vállaljuk a következményeket. Lehet, hogy nem ítél el a bíróság, lehet, hogy nincsenek szemtanúk, lehet, hogy nem is olyan súlyos a hiba, amit elkövetünk, még az is lehet, hogy sikerül a lelkiismeretünket is elhallgattatni, de még egy valakivel számolnunk kell. Illetve a Valakivel számolnunk kell. Azzal a Valakivel, aki egykor azt mondta magáról: „… enyém a bosszú és a megtorlás…” (5Móz 32:35), aki mindenről tud, mindent hall és mindent lát, tegyük, gondoljuk vagy csak érezzük azt, amit következmény nélkülinek tartunk. Ezért vigyázzatok hát, mert minden dolgunk végén ott áll a nagy Valaki, aki tudja miről kell majd számot adnunk.