Önbecsapás

„Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura. De ti ezt kérdezitek: Miből térjünk meg? 8– Becsaphatja-e Istent az ember?” (7-8a.)

Egyre erősebb bennem az érzés, hogy az ember, élete legnagyobb elakadásaira reagálva választ társat, hivatást, hobbit és még ki tudja mit. Annak kapcsán merült ez fel bennem, hogy az elmúlt héten megint elém került egy pszichológus „ügye”, akiről hamar meg lehetett állapítani, hogy csak azért választotta ezt a szakmát, mert önmagát is kezeli. Szóval van valami feldolgozatlan, lezáratlan, aztán azt gondolta jó ötlet lesz beállni ebbe az ügybe. Nem ő az egyetlen, ha a nagy elődöket nézzük ott van a híres Freud híres lánya, aki a gyermekpszichológia terén alkotott kiemelkedőt, de tudjuk jól, hogy egészen vacak gyerekkora volt. Hatodik és egyben utolsó gyerek, az anyja magasról letojta, de legalább kapott egy kedves dadát, a nővére sokkal szebb volt, de így ő lehetett az „okos” lány. Folyamatosan hárította magától a valóságot és próbált túlélni és végül mi lett élete főműve? „Az én és az elhárító mechanizmusok”, amiben részletesen kifejti, hogyan védekezik az ember az ellen, hogy a tudatába nem kívánt dolgok kerüljenek. Mondanám, hogy mindig gyanús, ha egy meztelen ember ruhát kínál neked, de nem mondom, ezt majd a pszichológusok megbeszélik egymás között. De azt mondom, hogy a keresztyén ember életében is ott vannak ezek a hárítások, a dolgok, amikkel nem akarunk szembenézni, amiket jobb elfojtani. Nem részletezem, csak egyet emelek ki, az önbecsapást. Amikor az ember elhiszi valamiről, hogy igaz, miközben tudja, hogy nem. Általában pedig mindig azt hisszük el, ami a legkényelmeseb, ami a számunkra legjobb, ami segít a túlélésben. Pedig az önbecsapás sohasem lehet jó és sohasem lehet megoldás. Legalábbis nálunk nem. Mert magunkat becsaphatjuk, de az Istent nem. Becsaphatja az ember Istent? Nem. Meglophatja titkon az ember az Isten? Nem. Mert Isten tudja, látja, azt is, amit mi tudni sem akarunk és azt is, amit mi látni sem merünk. Ezért lehet a keresztyén ember élete egy boldog és kiegyensúlyozott élet, mert az Isten nem tudjuk, magunkat pedig így nem is érdemes becsapni, hiszen Akinek kezében az életünk van, az úgyis tudja, úgyis látja és mégis szeret bennünket és visszavár. Oda ahol nem önáltatás, hanem önátadás van.