Riszájkling

„Amikor látta az Úr, hogy megalázták magukat, így szólt az Úr igéje Semajához: Mivel megalázták magukat, nem pusztítom el őket, hanem rövidesen megszabadítom őket, és nem zúdul haragom Sisák által Jeruzsálemre. De azért az ő szolgái lesznek, és megtudják, hogy mit jelent nekem szolgálni, és mit jelent földi királyságokat szolgálni!” (7-8.)

Most én is újra hasznosíthatok egy régi rigmust, talán az egyik legjobbat, amit ifjúkoromban dudorásztam. Abban az időben éltük a magyar rap újításait, maga a műfaj is teljesen új volt, mi pedig faltuk a jobbnál jobb szövegeket. Talán az egyik legemlékezetesebb a geszti féle Rapülők hullám volt, akiknek betéve tudtuk minden szövegét. Azt hiszem a kilencvenkettes firszt albumon már rajta volt a Lesz még rosszabb című szám, amit aztán a Riszájkling kétezerhatos albumon még tovább turbóztak a fiúk. Nagyon érdekes szöveg, még érdekesebb végkicsengés: „Hé, soha ne félj, hogy odasodor a szél, ahol jó! Hé, ha valami van, de nem az igazi még, ne remélj! Lesz még rosszabb”. Annyira szép, már-már evangéliumi a kép, realista és mégis reménykeltő: lesz még rosszabb. Vagyis, amiben benne vagyunk, azért mégsem olyan rossz, mint amilyen lehetne. Igaz ez? Tényleg így van, hogy mindig van lejjebb, éppen ezért nem szabad reménykednünk, vagy legyen elég éppen az a remény, hogy amiben vagyunk – ezek szerint – nem a legrosszabb? Isten – bizonyára hallgatta a Rapülőket is, mint mindent – valami hasonlóra tanítja az övéit, legalábbis megmutatja nekik, hogy ha netalán az Ő isteni uralmát és királyságát nehéznek tartják, akkor milyen az emberek hatalma és királysága. Zseniális nevelési elv: szolgáljátok egy kicsit az embereket, aztán lássuk, szerintetek kinek is jobb szolgálni?! Így kapják a zsidók nyakukra újra Egyiptomot és a fáraót, s benne Isten ígéretét: most lesz még rosszabb, hogy aztán tudjátok értékelni a mindennapi jót. Talán a mi nevelésünkben is lenne helye egy ilyen isteni beavatkozásnak. Ameddig ez késik, hátha a Rapülők is elég, aztán meglátjuk: Lesz még rosszabb?