Megbízatás

„és ezt mondta a bíráknak: Gondoljátok meg jól, hogyan jártok el, mert nem embereknek, hanem az Úrnak a megbízásából ítélkeztek, és ő ott lesz mellettetek, amikor ítéletet hoztok.” (6.)

Igazság szerint helyesebb lett volna azt írnom, hogy „kiküldetés”, mert csak jobban fedi a mai témánkat, de aztán mégis ennél a kurta-furcsa fogalomnál maradtam. Hiszen minden keresztyén ember megbízatásban van, még ha nehéz ezt jól érteni, s még nehezebb jól is csinálni. Mert az, aki megbíz minket láthatatlan, s úgy áll ott a hátunk mögött, úgy fegyelmez minket, úgy tart szemmel, hogy közben mi erről mit sem tudunk. Kiküldetésben lenni egyszerűbb, mint megbízatásban. Más a visszacsatolási rendszer, egyszerűbb az elszámolás, egyértelműbb a beszámolás, objektívabb az eredmény. Megbízatásban lenni már sokkal nehezebb falat, hiszen égető szükségünk lenne benne a folyamatos kontrollra, a folyamatos visszajelzésre, s közben pont nem ezt kapjuk. A Krónikák könyve gyakran nézi a „megbízatás” szemüvegén keresztül az emberi életeket, s így oszt meg információt a nyájas olvasóval. Egy egész életmű végén hangzik el valaki felett, hogy úgy járt-e el a megbízatásban, ahogyan azt a Megbízó gondolta és tervezte, esetleg vágyta és akarta. Nem marad más az embernek, csak a folyamatos belső kontroll, a tudat, hogy Megbízónk tekintete állandóan rajtunk van, közelsége érezhető és tapintható, csak jobban kell figyelnünk Rá és önnön magunkra. Minden botlásunk és tévedésünk oka ebben keresendő, az ismeret hiányában: Nem ismerjük Őt, vagy nem ismerjük önmagunk eléggé. Mert ha ismernénk, akkor tudnánk, hogy Ő olyan megbízó, aki szeretetével fegyelmez, alázatával kér számon, sohasem élve vissza végtelen hatalmával. Akkor mellettünk állása nem fenyegető és számon kérő veszélyforrás lenne, hanem áldott és termékeny életközösség, s a siker kulcsa is megbízatásunk végső teljesítéséhez.