kicsinyes

„Ezért haragra gerjedt az Úr Amacjá ellen, és elküldött hozzá egy prófétát, aki ezt mondta neki: Miért folyamodtál ennek a népnek az isteneihez? Hiszen saját népüket sem mentették meg a kezedből!” (15.)

Sokféle olyan emberi tulajdonság van, ami ki tudja borítani az embert, és itt konkrétan arra gondolok, ami mindenkiben kiborít, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban is vagy az adott személlyel. Nem tudom kinek mi, nekem a legkiakasztóbb, legmegdöbbentőbb és legfelfoghatatlanabb az emberi kicsinyesség. Ha van ennek mintapéldája, akkor az-az ABC-s „Egyszer volt” sorozatnak a gonosz boszorkánya, aki az összes mesehőst egy boldog befejezés nélküli világba zárja. Igazság szerint megkap mindent, amire csak vágyott, Hófehérke és a herceg nem lesz egymásé, nem is ismerik egymást, meg még sorolhatnám a meserealitit. . A lényeg, hogy a gonosz boszorkány nem elégszik meg a nagy átokkal, hanem még a boldogtalan realitásban is folyamatosan kicsinyes játszmákkal tartja sakkban az öntudatlan mesehősöket. Sokat töprengtem azon, hogy mi a motivációja a kicsinyes embereknek, mi az, ami képtelenné teszi őket a nagylelkűségre, a megbocsátásra, s mindarra, ami a kicsinyes ellentéte? Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy a kicsinyes embereknek kicsinyes istenei vannak, s így nekik engedelmeskedve élik az életüket. Ez ennyi. Nem nagyon tudok másfajta motivációt elképzelni. Aki kicsinyes istenek szolgálatába szegődik, olyanokéba, akit mi magunk csináltunk önmagunknak, az éppen olyan kicsinyes lesz, mint akit szolgál. Így érkeztünk el a lényeghez. A Mindenható Isten nagylelkű Isten, pontosan azért, mert nem mi csináltuk, hanem Ő alkotott minket. Nagyjából ez a két út áll előttünk. Szolgálni Őt nagylelkűen, vagy elveszni a hétköznapi kicsinyességben…