Rettenetes

„Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essem az Úr kezébe, mert igen nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!” (13.)

Félreérthető a cím, különösen is akkor, ha arra gondolok, hogy valami modern magyar kórusművet próbálok felidézni az emlékeimben. Természetesen nem akarok ezzel általánosítani, de azért voltak nehezen megszült művek, amik magukon hordozták az alkotó fájdalmát. De az a kórusmű, amit megidézni próbálok, nem volt rettenetes, sem az éneklőnek, sem a hallgatóknak, legalábbis reményeim és ködös emlékeim szerint. Még a fülembe cseng, ahogyan énekeltük a bibliai igazságot: „Rettenetes dolog az Élő Istennek kezébe esni.”.  Legalábbis akkor, ha a palettán szereplő büntetések közül ez az egy az említésre méltó. De mi van akkor, amikor úgy járunk, mint Dávid, akinek Isten felkínálja, hogy egyet kedvére választhat a büntetések közül. Mint a szerencsekerékben, minden kirakat rejt valami kis kedves meglepetést: három év éhség, három hónap ellenséges megszállás, vagy három napocska Isten pusztító angyalának. Dávid nem azért választja az Isten pusztítását, mert ez csak három nap, hanem azért, mert szentül hiszi és meg van arról győződve, hogy még mindig jobb életünk legnagyobb fülesét a mennyei Atyától kapni, mint valaki mástól. Mert lehet, hogy rettenetes és félelmetes dolog az Élő Istennek kezébe esni, de még mindig jobb, mint más emberek ítélete alá. Isten kegyelmes és jóságos bíró, ha büntet, akkor is nevelő és szerető szándékkal teszi azt. Inkább az Isten, mintsem az ember. Mert az-az igazán rettenetes dolog, amikor az ember hatalmat kap és elkezd élni vele. Helyesebben visszaélni. Mert a kulcs ez, s ezért választ Dávid jól! Az Isten él a hatalmával, s teszi ezt értünk, az ember általában a hatalmával csak visszaélni tud, s nem javunkra, hanem a kárunkra teszi mindezt.