hatvanhatezer

„A medencét tizenkét bika tartotta: három északra, három nyugatra, három délre, három pedig keletre nézett; mindegyik a hátsó részével fordult befelé, és ezeken volt a medence. Egy tenyér volt a vastagsága, a pereme pedig kifelé hajlott, ahogy a poharak pereme, mint a liliomvirág. Háromezer bat víz fért bele.” (4-5.)

Úgy látszik, a napokban külön betekintést nyerhetünk a bibliai mértékegységek furcsa világába, s nem is történik semmi más minálunk, minthogy régi héber szavakat magyarázunk és próbálunk a mai gondolkodásba átültetni. Persze ez a mai kis szösszenet, amely egy újabb részt mutat meg Salamon templomának pazar és elképesztő világából, sok érdekes témát rejt magában, amik itt nem kerülhetnek feldolgozásra. Azért ötlet szinten dobok pár csontot, legyen min rágódnia azoknak, akik a megértésnek ezen a nagyon fontos képi szintjén tudnak csak létezni. Szalagcímekben: – „Mennyi víz kell ahhoz, hogy tisztára moss vele minden papot?! – Egy rézműves naplója. – Újabb céltábla a nem nemes, nemesfém tolvajoknak! – Amerre a bikák néznek, Pamplona jelene és jövője.” Az itt „egyszuszra” felsorolt témák közül engem az eredeti üzenet fogott meg, amely szerint háromezer bat víz fért el abban a medencében, amiben a papok mosakodtak. Persze tudom én, hogy nem úgy mosakodtak, meg akkor is, de megint csak döbbenettel olvasom ennek a projektnek a méreteit. Hatvanhatezer liter víz fér el abban a réz medencében, ami a templomban állt, s a medencét tizenkét bika tartotta, akik meghatározott irányba néztek, úgy, ahogyan azt a tervező megálmodta. Ebben a templomban minden méret és minden mérték arról mesél, hogy a felfoghatatlan és befogadhatatlan Istennek akarnak méltó helyet készíteni. S akiben némi értetlenség támadna a felől, hogy számunkra mi is lehet a tanulság ebből a hatvanhatezer literes medencéből, annak, íme. Ez az Isten, akinek ilyen temploma és ilyen lakhelye volt, s ami még így sem tudta leírni az Ő hatalmasságát, úgy jött közel hozzánk emberekhez, hogy megszületett egy gyermekben. Otthona nem réz, nem arany, nem grandiózus palota, hanem egyszerű hús-vér templom.