Esélyegyenlőség

„Kétszáznyolcvannyolc volt a száma rokonaikkal együtt azoknak, akiket megtanítottak az Úr énekeire; ezek mindnyájan képzettek voltak. Sorsvetéssel osztották ki a tennivalókat a fiatalokra és az öregekre, a képzettekre és a még gyakorlatlanokra egyaránt.” (7-8.)

Egyszer láttam egy nagyon találó képet, talán esélyegyenlőség lehetett a címe: egy magas kerítésen próbált benézni három ember. Egy nagyon alacsony, egy átlagos, meg egy nagyon magas, úgy, hogy mindegyiknek volt egy ugyanakkora méretű ládája. A kép első felén minden férfi felállt a ládára, a nagyon magas éppen úgy látott, mint eddig, a közepes épphogy látott, míg a legkisebb akkor sem látott semmit, ha felállt a ládára. A kép másik felén mindenki látott, hiszen a fejük pont egy vonalba került úgy, hogy a legmagasabbnak nem volt ládája, a közepesnek egy, míg a legkisebbnek kettő jutott. Szerintem nagyon emberi megközelítés, hogy nem az a lényeg, hogy mindenkinek ugyanannyi ládája legyen, hanem az, hogy mindenki lásson. Ezek alapján egészen más lenne a mi kis világunk, ahol a jogok és esélyek egyenlőségének reklámozása teljesen kifordult a normális emberi keretek közül. Más lenne az iskolarendszerünk, a felzárkóztatási politikánk, az ilyen-olyan pénzek szétosztása, de még talán az egyházunk is. Talán nem utópia hinni abban, hogy az Isten országában, ami közöttünk van, éppen úgy szükség lehet mindenkire, függetlenül attól, hogy jutott-e neki doboz, vagy éppen milyen magasnak teremtette őt a Jó Isten. Mert akinek jutott, az adhat annak, akinek nem, hogy ő is lásson. Lehet, hogy nem dobozt, hanem csakugyan esélyt arra, hogy hozzá tud tenni valamicskét az Isten ügyéhez, legyen profi vagy amatőr, fiatal vagy öreg, nagyon esélyes vagy nagyon esélytelen.