Sok-sokk

„Akkor az Úr ezt mondta Gedeonnak: Túl sok ez a nép, amely veled van, nem adhatom a kezükbe Midjánt. Különben még így fog dicsekedni Izráel velem szemben: A saját kezem szabadított meg engem!  ” (2.)

​Nem kritizálva Gedeon hadseregparancsnok kiválasztási technikáját, de azért elgondolkodtató, hogy olyan emberekből áll a serege, akik nincsenek annyira elkötelezve az ügy iránt. Persze mondhatnánk: sok lúd disznót győz, avagy a sok kóser harcos leigázza a goj elnyomókat. „Aki fél és retteg” az mehet haza. Ezen intenció elhangzása után azt gondolnánk, hogy olyan seregből, ahol maga az Úr vállalt garanciát a győzelemre senki sem indul neki. Mert ki félne itt, ha maga az Úr megy a sereggel?! Amikor Isten úgy dönt, hogy megrostálja a csapatot, akkor az első szóra hazaindul 22.000 ember. A 32.000 fős seregből így marad tízezer, ami még mindig sok a Mindenható Istennek. Túl sok. Mert neki nem kell a tömeg adta győzelem, nem kell a látszat siker, nem kell egy olyan sereg, amiben ennyien nem tudtak, vagy nem akartak azonosulni az Ő céljaival. Így mennek haza a gyávák, majd így mennek haza a túl erősek, a leggyorsabbak, a legerőszakosabbak, s a végén marad az a háromszáz. Nem a „diszizspárta” féle tetovált kockahasú képregényadaptációs hős, hanem marad – meggyőződésem szerint – háromszáz Istenhez és a hadvezéréhez hű, átlagosan „normális” ember. Látszatra mi ez a háromszáz a harminckettőezerhez képest? Sokkoló a látvány, ha az arányokat nézzük. Mégis ők azok, akikkel lehet győzelmet aratni, akik tudják a helyüket, akik felismerik szerepüket az Isten seregében, akiknek nem száll fejébe a dicsőség, akik képesek és készek belesimulni abba a rendbe, amit az Élő és Mindenható Isten eléjük ad.