Kés a vajban

„Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén, majd átvonult Gileád-Micpén, és Gileád-Micpéből vonult az ammóniak ellen” (29.)

Biztos nagyobb lenne az érdeklődés, ha a mai igénk elmélkedésre érdemes részének (természetesen az egész elmélkedésre érdemes, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra etc…) nem a „lelkes” részt választom, hanem a „szűzleányoselsiratósférfivalmégnemhálós” gondolatokat. De nem, pedig erős volt a kísértés. Micsoda korszellemgyalázás kerekedhetett volna ki belőle, de most nincsen bajom a korszellemmel. Öreg már és ritkán kísért. A bajom azzal van, amikor van valamink, egy nagy lehetőség, egy fantasztikus adottság és mi nem tudjuk, vagy nem akarjuk kihasználni. Jefte az Úr lelkének vezetése mellett, úgy vonul át baráton, ellenségen, árkon-bokron, mint ahogyan a kés hatol át a vajon. Egyszerűen, gyorsan és hatékonyan. Az Úr lelke szállt Jeftére. Vagyis felhatalmazást kapott. Erőt kapott a cselekvéshez. Ő pedig nem tehetett mást, mint cselekedett, neki indult, átvágott, megütközött és győzött. A könnyelmű ígérgetést most felejtsük el, vagy legalábbis tegyük félre. Jefte képes volt engedni az Úr lelkének. Azt hiszem, sok dolgunk ilyen egyszerű lehetne, ha engednénk annak a léleknek. Vagy a nagybetűs testvérének. A Lélek vezet, felhatalmaz, megbátorít, erőt ad, hogy mi is, mint kés a vajban, egyenesen és határozottan menjünk a cél felé. Megállíthatatlanul, elkötelezetten, akadályt és ellenállást nem ismerve. Hiszem és vallom, hogy ennek a kornak is meg vannak a maga Gedeonjai, Jeftéi, vagy éppen Sámsonjai. Akik nem pusztán önmaguk erejéből, hanem a lélek megszállásának engedelmeskedve tesznek, alkotnak, haladnak és vezetnek. Figyelj oda, hátha te is találkozol ilyen „lelkes” emberekkel. Vagy ki tudja?! Talán még te magad is lehetsz ilyen.