egyéb állatfajták

„A menye, Támár szülte neki Pérecet és Zerahot. Júdának összesen öt fia volt. Pérec fiai voltak: Hecrón és Hámúl.” (4-5.)

Lassan elérünk a tirekifi „értem” áhítatos rovatában a kétezredik áhítathoz. Ha nem számítjuk az ismétléseket, ez akkor is közel másfél ezer áhítat, szösszenet vagy eszmefuttatás. Ebben most nem az a nagy szám, hogy ez ennyi, hanem az, hogy a hat év alatt egyetlen egyszer sem jutottam el egyik gyerekkori nagy példaképemhez, az amatőr természetbúvárhoz, Gerald Durrellhez. Nincs annyi karakterem, hogy az áradozást tisztességesen véghez vigyem, így bele sem kezdek. Csak annyit, hogy természetszeretet, kalandvágy és humor terén nagy tanítómestere volt ő sokaknak. „Családom és egyéb állatfajták” című regénye humorosan és bájosan, a természettudós alaposságával írja le a családi és állati helyzeteket, ahol néha még a szerzőnek is nehéz különbséget tenni. Kendőzetlen őszinteséggel írja le gyermekkori tapasztalatait, családja fura hóbortjait, és szinte mindent, ami papírra kívánkozik. Tanulhatunk Gerald Durelltől, mert egy normális, egészséges énképhez kell a családunkkal való szembenézés. Amikor megértem, ki hogyan működik, mi működik, mi nem. Mit lehet javítani, min lehet változtatni s mit kell csak elfogadni. Családi nehézségek, szégyenek, bűnök, feloldások és megbocsátások. Közös örömök, nevetések, igazi boldog pillanatok. Ezek mind-mind mi vagyunk. Minden egyes pillanat része a közös utunknak, s abban, hogy azok lettünk amik, mindannyiunknak van köze és felelőssége. A családtörténetek úgy kerekek, ahogy vannak, s úgy lesznek tökéletesek, hogy őszintén vállaljuk a tökéletlenségeinket is. Persze lehet, hogy nem kell milliós példányszámú könyvben megírni, de önmagunk előtt bevállalni azért érdemes. Habár, ha abból indulok ki, hogy a világ legtöbb példányszámban eladott bestsellere a Biblia, amiben Júda kis kalandja a saját menyével helyet kapott nem is egyszer, akkor még akár így is szembe lehet nézni önmagunkkal.