Ez(is)opusz

„Ne fogj a szántáshoz ökröt és szamarat egy közös igába!” (10.)

Szamárról és ökörről nem írt Ezópusz,
ebből is táplálkozik a reggeli opusz.
La fontaine sem erről a két baromról regélt,
s a szegény prédikátor ki annyi mindent megélt,
mehet ötletért az Ószövetségbe,
mert nem járt sikerrel követségbe,
egyetlen mesélő vagy régélő szónoknál.
S mivel jobbat nem talált e mondva csinált oknál,
versből prózába váltott, ami most nem lényeg,
de talán így majd jobban megy… tényleg…
(ismeretlen szerző úgy 23:11 felé)

Isten nem szereti a felemás igát. Sőt! Ki nem állhatja. Lehetsz hideg, lehetsz forró, de ne legyél langyos. Ez éppen így lehet igaz az emberi kapcsolataidra is. Vannak össze nem illő dolgok, felemás igák, félrehúzások, eltévelyedések. Arare bove et asino. Így mondták a bölcs latinok is: szamárral és ökörrel szántani. Félresikerült ötlet, ez a két állat nagyon nem megy egymáshoz. Ugyanabba a feladatba egyszerre használhatatlanok. Külön-külön mindkettő hasznos, egyedi tulajdonságokkal, de a kettőt kár lenne egy igába tenni. Mielőtt azt mondod baromság, hidd el, voltam akkora ökör, hogy kipróbáljam. Nem megy. Sem a munkában, sem a magánéletben, egy közös feladat, egy közös ügy körül nem működik az, amikor két önmagában lehet értékes, de a közös igában működni képtelen élet kerül össze. Szánts ökörrel, cipeltess a szamárral, kösd őket egy itató mellé, szórakozzanak, pihenjenek együtt, de akkor, amikor komoly meló van, akkor vigyázz, ki ne oltsák egymást. Mindegy, hogy ökör vagy, esetleg szamár, figyelj oda kikkel kerülsz egy igába!