Kifelé

Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” (18.)

Csak ülök, és nézek ki a fejemből, fel sem fogom, mi zajlik körülöttem, átlagos esti hangulat, a hullafáradt melós esete, talán még valami könyv a kezemben, lassan sikerül elszenderedni. A távolból még egy kocsi ajtajának csapódása próbál bezavarni a végső elmerülés előtt, még egy-két zaj a Tv-ből, szófoszlányok. Lányok hangján furcsa szavak: „… szeretek nőies lenni, szeretek csinos lenni, szeretek a legcsinosabb lenni…”. Erre ugye nincs az a férfiember, aki ne ébredne fel, így én is visszazökkentem a való világba, és próbáltam megtalálni az előbbi szavak feltételezett gazdáját. Aztán amikor megtaláltam és ráadásként úgy 10 percet még magamba szívtam az új „valóságshow” levegőjéből, teljesen elképedtem. Elképedtem azon, hogy mennyire egyszerűnek tűnik az élet arról az oldalról, ahol az ember fiatal, szingli, azt tesz, amit csak akar, s élete legnagyobb álma, hogy kamerák előtt egyen, igyon, aludjon (a többiről nem is beszélve…). Carpe diem, csak a ma létezik, és azt kell megragadni teljes egészében, nem törődve azzal, hogy mi lesz később, hiszen fiatalok vagyunk! Aztán elnéztem ezeket az embereket ott a való világ kicsike kis rendezett, berendezett, csöppet sem valóságos szegletében, s inkább magamtól kérdeztem: Mi lesz veletek majd kifelé menet? Na, nem kifelé a villából, hanem kifelé az életből! Mert amikor az ember már kifelé megy, akkor egészen más dolgok érdeklik és motiválják, és valószínű, hogy majd akkor egy mai villacsillag keveset fog azzal érni, hogy egyszer ő is kamerák előtt élt le pár hónapot az életéből. Megöregszünk srácok, és ez nem fog megváltozni, s abból élünk majd, amit most felépítünk. Szóval csak óvatosan azzal a „Carpe diem”-mel.