péterkövetés

„Péter így szólt hozzá: – Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted!” (37.)

A pálfordulás talán ismerős lehet neked, igaz teológiailag téves a kifejezés, hiszen saulfordulásként lehetne igazán értelme, de már ez így marad, mint annyi minden az életben. Arra használjuk, amikor valakinek az élete egyszer csak elindul teljesen a másik irányba, amikor szöges ellentétje lesz annak, ami volt. Ma egy új teológiai szakszót fogok bevezetni, ami azt próbálja körülírni, hogy milyen az a lelkesedésből és emberi akarásból táplálkozó indulat, amely megfogadja, hogy valami nagyot tesz, de mivel nem tudja mit is fogadott meg, ezért tuti belebukik. Ez a péterkövetés. A pálfordulás mintájára itt sem stimmel teljesen teológiailag a dolog, de talán hasonlóan ahhoz, a lényeget körül tudjuk vele írni. Lelkesedsz egy ügy, esetleg egy személy iránt, és azt gondolod, mész és csinálod, fog ez neked menni, minden rendben lesz, aztán pofára esel. Nem azért, mert rossz volt az indulat, hanem azért mert csak indulat volt. Emberi, öngerjesztő, rajongó. Péterkövetőkből még nem lesznek elkötelezett és kipróbált hitű emberek, hiszen nem Krisztus vonzza őket, hanem a lelkesedés viszi. Jézus küldetéséről beszél, missziójáról tanúskodik, a lelkesedéssel egybeszőtt értetlenség pedig erre válaszul ontja magából a szavakat. – Miért ne követnélek téged most? Követlek én bárhová is mégy, hiszen követőd vagyok. Az életemet adom érted. Jézus csöndesen és szánakozón néz ránk, s csak halkan jegyzi meg: Nem fog menni. Lelkesedésből semmiképpen sem. A világért én halok meg, s ebben a világban te is rászorulsz erre. Ha majd ezt megérted, akkor fogadkozó szavaid és hirtelen felindulásból elkövetett krisztusszimpátiád, az a bizonyos péterkövetésed átformálódhat igazi krisztuskövetéssé.