A tökéletes válasz

„Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.” (27.)

Azt hiszem, persze csak nagyon félve az ilyen direkt kijelentésektől, de hiszem, hogy akkor, amikor az ember nagyon szeret, akkor el tud jutni arra a szintre, hogy már nem azt válaszolja, amit a másik hallani szeretne, hanem azt, amire a másiknak igazán szüksége van. Ezt egészen addig nem tudtam, míg el nem kezdtem igazán szeretni. Amikor a szeretetemnek már nem a rám gyakorolt hatása, vagy a cserébe várt javak vagy dolgok voltak igazán fontosak, hanem az a másik, akit az ember megtanul tisztán és őszintén szeretni. Lehet ez egy gyermek-szülő kapcsolat, egy mély barátság vagy egy tiszta szerelem, szinte mindegy is a kategória, de van az a szeretet, ahol tudsz és akarsz őszinte lenni. A feltett kérdésre nem azt válaszolod, amit elvárnak, ami a közmegegyezés, vagy amit a józanész diktál, hanem azt, amit a belső lelkiismereted és őszinteséged súg. Az ilyen válasz, a tökéletes válasz, amelyik sokkal jobban összpontosít a kérdező személyére és lényegére, mint a kérdésre magára. Amikor valaki az élet legmélyebb pontján képes így felelni az őt ért dolgokra vagy a neki feltett kérdésre, képes túl látni az önérdeken vagy azon, hogy az adott pillanatban mi is lenne neki a jó, az-az ember át élheti a legnagyobb csodát. Milyen érdekes! Az evangéliumokban a legnagyobb csodák nem arra születnek válaszként, amikor az ember jól reagál önmagára és a szükségeire, hanem amikor valaki jól reagál Krisztusra. Felismeri, nevén nevezi, megvallja, Úrnak és Királynak fogadja el őt. Így lesz az ember tökéletes válaszára az Isten válasza is teljesen tökéletes.