Vádlottak padja

“Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át…” (22.)

Nem biztos, hogy voltál már a vádlottak padján, és ha kívánhatok ilyet, akkor ne is legyél. Nem jó érzés. Már csak azért sem, mert miközben azt próbálják meg kideríteni, hogy bűnös vagy-e vagy nem, közben mégiscsak vádlott vagy. Nem számít, hogy a vádak igazak vagy nem, egyszerűen ott állsz vagy ülsz, ahol rólad és feletted döntenek. Nem biztos, hogy jól tévedek, de lélektanilag nincs nagy különbség abban, hogy bűnös, esetleg ártatlan vagy, hiszen vádlott már voltál. Az alól nem mentenek fel, csak max. kimondják, hogy nem vagy bűnös. Azt, hogy nem voltál vádlott, már nem tudják visszaadni. Na és ne tegyünk úgy, mintha nem egy olyan országban élnénk, ahol egy vád vagy híresztelés alapján is ne tudnának útálni vagy kiútálni valakit. Akkor is, ha tudod, hogy ártatlan vagy, borzasztó érzés várni az ítéletre. Arra, hogy a rendelkezésre álló adatok vagy feltárt bizonyítékok alapján mondjanak valamit feletted és rólad. Ítélet. Amiben benne volt lehet a felmentésed, de mégis ítéletet mondtak feletted. Nem kell ehhez bíróság, elég a másik szava, a közösség megvetése, egy-két előítélettel teli tekintet. Milyen furcsa, ha felmentenek is, elítélt leszel. Arra ítéltek, hogy felmentett legyél. Mi egy olyan országnak is a polgárai vagyunk, ahol van egy másfajta ítélkezési rend, van egy egészen más lehetőség, ahol egészen máshogyan lehet vádlott az ember. Krisztus keresztje vádol, elítél és egyben felment valamennyiünket. Nem azt mondja, hogy ártatlan vagy, hanem azt mondja, hogy bűnös. Éppen annyira, mint minden ember. Nincs különbség. Mindenki egyformán vádlott. De ha nem leszel vádlott, akkor nem mondhatják ki feletted az ítéletet sem. Az ítélet halál. Csak nem rajtad hajtják végre. Mert a bíró az ítélethirdetés után leteszi a koronát, s ő maga megy a keresztre, hogy így az ítéletünk egyben vegső felmentésünk is legyen.