Pasim, Csajom, Emberem

„A beteg így válaszolt neki: „Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.” (7.)

Egyszer valaki kitalálta ezt a „Nem jó az embernek egyedül lenni!” szlogent, aztán, azóta ezt hallgatjuk minden egyes szociopata sírja felett állva. Mert azért egyre inkább azt látjuk, hogy az embernek jó akkor egyedül lenni, ha olyan infantilis és használhatatlan egyénekkel van körülvéve, akikből ma elég sok rohangál ezen a kis bolygón. Persze kell nekünk valaki, a csajoknak pasi, a pasiknak csajok, főleg ezt a két kategóriát ismerjük. Talán még nemes és szép kihívás vagy feladat, hogy az ember a nagy ő számára férfi, vagy nő legyen, olyan társ, aki betölti minden szükségét. De azt hiszem, a harmadik kategória a legizgalmasabb, ami alátámasztja a fent idézett mondást. Mert az embernek nem azért nem jó egyedül lenni, mert a magány alapvetően vacak egy dolog, hanem azért, mert az Isten úgy rendelte el, hogy az embernek legyen egy másik embere. Nem feltétlenül úgy csak, mint pasik és csajok, hanem ennél – néha – sokkal mélyebb kategóriákban gondolkodva. Társ, barát, egy ember, akit az Isten azért rendelt mellém, hogy az én emberem legyen. Aki emberséget tanúsít velem és nekem abban a formában, ahogyan Isten az embert embernek rendelte és teremtette. Így lesz csakugyan a legfájdalmasabb panasszá a „Nincs emberem” jajgatás, ami sokkal nehezebb, mint a nincsen pasim, vagy nincsen csajom. A kérdés az, hogy van-e embered?! Azért, hogy legyen, csak annyit kell tenni, hogy te is valaki emberévé leszel, s így tesz mindenki ezen a világon, vagy csak egy keresztyén közösségen belül, s a kör, előbb-utóbb bezárul. Valaki emberévé leszel, s valaki a te embereddé lesz.