öngyilkosság

„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” (5.)

Alig indult el az újév, máris napvilágot láttak a legfrissebb statisztikák, hogyan is zártuk 2018-at, miben voltunk jók, jobbak, esetleg sokkal gyengébbek, mint mások. Sajnos még mindig nagyon magas világszerte – ha az egész évre szétosztva nézzük – a Karácsonykor megkísérelt öngyilkosságok száma. Olyan tragikus ez. A szeretet ünnepén szállnak ki a legtöbben az életből, mert ugye ilyenkor a legélesebb a különbség az életünk helyzetei között. Milyen szembesülni azzal, hogy van, akit senki sem szeret?! Ez az önmagából kifordult karácsonyi történet durva végkifejlete az ember életében. Mert az a gyerek, aki nem kap valami kínai fröccsöntött kütyüt, milyen szegény, még sajnáljuk is, hiszen nincsen Karácsonya. Ez a sztori megy odáig el felnőttként, hogy ha nincs mellettem valaki, aki szeret engem, akkor a szeretet ünnepén kiszállok. Mert az ember szeretetének nincsen és nem is kell, hogy legyen ünnepe. Az Isten szeretetének viszont van ünnepe, ami pontosan arról beszél, hogy nincs olyan ember ezen a világon, aki ne lenne szeretve az Isten által. Nincs olyan élet, aki csak sötét lenne és sötétségben lenne, mert Isten világosságot gyújtott. Miért is nem látják ezt meg annyian? Azért, mert a világosság csak a sötétségben fénylik, de ahogy felvillan, ahogy meggyújtják, ahogy felkapcsolják el is oszlatja a sötétséget. A sötétség halála kell ahhoz, hogy a fény megszülessen. Ilyen értelemben csakugyan meg kell szűnnünk sötétnek és sötétségnek lenni ahhoz, hogy életünkbe megérkezzen a fény. Át kell, hogy adjuk a helyet Krisztusnak. Hiszen az ő fénye oszlatja el az életünk sötétségét. De ehhez nekünk – tetszik, nem tetszik – meg kell halnunk. Nem ki kell szállni, ahogyan azt sokan teszik, hanem meg kell világosodni, fel kell ébredni, meg kell térni, ahogyan sokan nem teszik… de még van esély! Közeleg a fény!