Merülés

„Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: „Jöjj, és lásd meg!” (46.)

Talán nem is kéne írnom semmit, csak annyit, hogy nézd meg Luc Besson: A nagy kékség című remekművét, de mivel úgysem fogod megnézni, ezért csak kifejtem. (De azért még egyszer könyörgök, ha teheted, akkor nézd meg, zseniális a film, ráadásul ott derül ki Jean Reno-ról végérvényesen, hogy mekkora tehetség). A filmben búvárok merülnek, mélyre és még mélyebbre, meg valahogy az életük is így néz ki, folyamatos elmerülés érzésekben és helyzetekben. Azt hiszem, kell az igazi mélység a merüléshez, ez igaz szinte minden emberi kapcsolatunkra és helyzetünkre. Merülj el, menj egyre mélyebbre, mert különben sekélyes és felszínes lesz az életed, pancsolás a pocsolyában, miközben van mélység és van magasság, van érték, valahol ott lent, az élet mélyén. Amikor valaki azt állítja, hogy megtalálta a Messiást, hogy végre van értelme ennek az egésznek, az egész életnek, rendszernek, akkor erre másvalaki csak felszínesen tud reagálni, közhelyeket, meg általános népbölcsességeket emlegetve. Maradhat az ember itt is. Nem kell elhinni, lehet fikázni, minek is Isten meg minek is Messiás?! De én azért tennék egy próbát, és elkezdenék merülni, egyre mélyebbre és mélyebbre. Ez az egész csak annyiról szól, hogy távolról úgysem látod meg a csodát. Menj közelebb. Jöjj és lásd meg! Merülj bele a megváltás csodájába, ismerd meg a Megváltót, engedd, hogy neked is, közvetlen közelről bizonyítson. Aztán, ha belemerültél, ha megismerted, majd kiderül, hogy mi jó származik ebből az egészből neked, meg ennek a világnak.