Arnold

Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban.” (17.)

Amióta kormányzó lett nem nagyon szoktuk felemlegetni filmes sikereit, vagy csak nehéz ilyet találni, mindenesetre a jó öreg Arnoldot nem a zseniális művészi érzékenységgel megformált szerepei miatt szeretjük, legalábbis én ezekre nem nagyon emlékszem. A jó öreg Arnold hentelni tud, keményre edzett izmokkal, összeszorított szájjal, nem áll jól neki a lírai “semmittevés” a vásznon. Az egyik ilyen nagy élményem az “Ítelnap” című film, amiben megpróbálták szegény Arnoldot néha gondolkodásra is rábírni, meg némi erkölcsi dilemmák feletti aggódást ráerőltetni az arcára. A hős, aki próbálja megakadályozni a világvégét, megmenteni a lányt attól, hogy maga a Sátán az antikrisztus magját “elvesse” benne ezen a világon. Szerintem az egész movie röhejes, miközben a vég s maga az egész téma nagyon is komoly. Csak ez is olyan, mint Arnold, nem nagyon beszélünk vagy merünk róla beszélni kellő komolysággal. Ez is egy vicc, hogy a végidőről amcsi filmek beszélnek, antikrisztussal, sátánnal, természeti katasztrófákkal együtt, vagy lehet, hogy más is beszél, de ez a hang nem annyira erős, mint amennyire lehetne vagy csak nem ezt hallják meg az emberek. A végidőkről lehet és kell is másképpen beszélni, hiszen elkerülhetetlen, mindenkit utolér, s nem mindegy, hogyan várjuk, hogyan készülünk, egyáltalán készülünk-e rá.  Most jön a slussz poén, mert a keresztyénség ezen a téren olyan üzenetet hordoz és hirdet, ami egyedülálló, s amit sem Arnoldos amcsi filmek, sem a világ nem tud meghirdetni. A keresztyénség üzenete ennyi: Ha hiszel Krisztusban, akkor nyugi! No para! Nincs mitől tartani, mert Ő átviszi azokat az Ő örök dicsőségébe, akik szeretik őt és bíznak benne.