Woo

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekrőés arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.” (10.)

Biztos van köztetek olyan, aki nagyobb John Woo rajongó, mint én, így nem égetem magam azzal, hogy végeláthatatlan fejtegetésekbe megyek bele filmjeivel kapcsolatban, egy a lényeg, szeretem. Már ha csak az Ál/Arc megrendezésére gondolok, akkor is respect, a korábbi filmjeiről nem is beszélve. Woo azért zseniális, mert a rengeteg igényes akció között, mindig van egy-egy bújtatott szál, ami elgondolkodtat, ami kizökkent, ami kicsit megállásra késztet. Egyik nem olyan régi filmjében, amit mi A felejtés bére címen kaptunk az arcunkba, egy olyan főhőst ismertünk meg, akinek minden elvállalt és sikerrel teljesített munkája után törlik az emlékeit, azért, hogy ne tudja az általa megismert cégtitkokat kiteregetni. Aztán egyszer persze csőbe húzzák, s mivel nincsenek emlékei, így bizonyítani sem tud semmit, sem az igazát, sem azt, hogy mennyire rászedték. Abszurd a helyzet, s mégis mennyire gyakori, hogy mi is szeretnénk ilyen memóriatörléseket az életünkben. Sokan képesek is vagyunk rá, teszünk valami iszonytató ostobaságot, ami aztán a jótékony felejtés Németh Lászlós sötétjébe vész, s megyünk tovább, mintha semmi különös nem történt volna. Ezt még le tudjuk önteni azzal a szósszal, hogy a kegyelem mindent elfedez és semmissé tesz, s titkon azt reméljük, talán az Isten is elfelejti ezeket a dolgainkat. Aztán van az-az élet, aki nagyon is jól tudja a saját dolgait, küzd a régi embere ellen, a kegyelem hálára, s nem ájtatos farizeusságra ösztönzi, s mivel ez a hála már sok jó cselekedetet szült az életében, ezért ő akarja, hogy az Isten mindenre emlékezzen. Kicsit a keresztyénségünk fokmérője is lehet, hogy mit szeretnénk ezzel kapcsolatban kérni az Istentől?! Feledkezzen el arról amit tettünk, vagy a mi érdekünkben emlékezzen mindenre!?