tettmutatás

„Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk.” (4-5.)

Biztos mondták már neked is, hogy képmutató vagy. Egyre inkább azt érzem, hogyha valamit jól csinálsz, akkor előbb-utóbb azok, akik nem így tesznek, vagy gondolkodnak, rád fogják sütni, hogy te csak egy képet mutatsz, míg a valóság valami egészen más. (Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet jogos a kritika és ne kellene komoly önvizsgálatot tartanunk!). De! Talán a legnagyobb kísértése egy mai keresztyénnek, hogyha kicsit máshogy csinálja, mint a világ, máris megkapja a kritikát, s máris azt érezheti, hogy jó úton van. Pontosan úgy csinálja, mint ahogyan Krisztus is mondta. Ebben nagyon erősnek és határozottnak kell lennünk. Ha azt mondjuk, mi ismerjük Krisztust, mi az övéi vagyunk, ez már azt fogja eredményezni, hogy kicsikét máshogyan néznek ránk. De ez még nem jelent semmit. Mert nem elég mondani, hanem azt meg is kell élni. Az bizonyítja, hogy ismerem őt, hogy mennyit akarok (mert néha az akarás és a tudás nem függ össze) megtartani abból, amit tanított nekünk. Csak egy példa! Emlékszel a gazdag ifjúra? Azt mondja Jézusnak: Én ezeket a parancsolatokat régóta megtartom. És Jézus rámutat arra, hogy ez nem erről szól! Mert a lényeg nincsen meg, az-az értékrend, ami mindent kárnak és szemétnek ítél Krisztusért!  Mert csak ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Nem az a kérdés milyen hangosan hirdeted magadról, hogy ismered őt, hanem az, hogy az életlátásod, és az ebből fakadó csendes tetteid miről is árulkodnak. Mindenkinek vannak élettragédiái, rossz döntései, félre- és kisiklásai. De ezek mellett vagy ezek ellenére mit szeretnél? Képet mutatni, vagy Krisztusból táplálkozó és benne gyökerező tetteket?