Ízvilág

…hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.” (9b.)

Szoktál emlékezni bárminek is az ízére? Csak azért kérdezem, mert annyi fontos emlékünk van, dallamok, érzések, gondolatok, de érdekes, hogy az ízek sok embernél nem igazán maradnak meg. Talán azért, mert az életben sem mindenki tartja fontosnak az ízeket, vagy nem eléggé tartja fontosnak azokat. A legsanyarúbb személyes példám egy olyan film, ami engem teljesen kiakasztott, főleg azért, mert semmi köze nem volt ahhoz, amit a címe sejtetett. Ráadásul ez azon kevés és ritka esetek egyike volt, amikor a magyar filmcím fedte az angol eredetit. Eat, pray, love avagy Ízek, imák, szerelmek. Most az, hogy az IMDb-n 5,8-t kapott, nem különösebben érdekelt, de az már felháborító volt, hogy a nagy beharangozó ellenére egy langyos,  semmilyen filmet akasztottak a nyakunkba. Se imából, se szerelemből, se ízből nem kaptunk eleget, csak Julia Roberts szája dolgozott meg a sztárgázsiért, mert mindig el volt húzva a rinyálásba torkolló párbeszédek alatt, amiből csaknem két teljes órát kaphattunk. Biztos van, akinek ennyi íz elég, nekem édes kevés volt. Az ízek annyira fontosak az életben, hogy szinte ez az első, ami a külvilágból megérkezik hozzánk a szaglással együtt, s egészen addig meghatározó az életünkben, míg a látás át nem veszi az uralmat. Ízek. Zamatok. A nagymamám pogácsája, az első szalontüdő, amit kóstoltam (jó anyám remekelt), igazi olasz olívaolaj, csak úgy, pohárból. Fontosak az ízek. Talán ezért is érint mélyen az, amit Krisztus értem és érted tett, hiszen Ő megízlelte a halált. Mindenkiért megízlelte. Annyira durva!