Törvényerejű sorsok

„Ha apjának sincsenek testvérei, adjátok az örökségét annak, aki a nemzetségében a legközelebbi rokona, legyen az az ő tulajdona. Legyen ez a törvény rendelkezése Izráel fiai között, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.” (11.)

Sokáig azt gondoltam Istenről, Ő úgy működik, hogy miközben szereti az egyéneket, de alapvetően az-az elvárása, hogy az egyének igazodjanak a közösséghez. Közösségi szabályok, törvények, a kiválasztott egyént nagy néppé teszi, a kiválasztott egyénnel kivezetteti népét Egyiptomból, szóval ilyesmik. Aztán persze ez az én működésemet is meghatározta nagyon sokáig, próbáltam belesimulni a tömegbe, próbáltam elhitetni magammal, hogy az egyéni érdek sokkal kevésbé számít, mint a közösségi. Aztán egyszer csak rátaláltam erre a történetre, s hirtelen minden tisztább és világosabb, egyszerűen érthető lett. Nemcsak Isten, hanem én magam is, meg azok a közösségek, amiknek része lehettem. Isten hoz egy törvényt, azért, hogy mindenkinek jó legyen, hogy segítse népe tagjainak életét. Aztán jön egy egyéni sztori, valakik a törvény hatályán kívül esnek, vagy nem egészen úgy vonatkozik rájuk, ahogyan azt értették. Ekkor mit tesz Isten? Ránéz az egyénre és meglátja a helyzetét, meglátja, hogy mire van szüksége és döntést hoz. Olyan döntést, ami aztán az egész közösségre kihat. Sőt! Törvény lesz belőle. Celofhád lányainak kérése azért fontos és azért reménykeltő, mert bizonyítja, hogy Istennek fontos az egyén, Isten törődik az egyénnel, sőt, a patriarchális rendszer közepén ugyanolyan jogot ad a lányoknak, mint a fiaknak. Mert Isten nem személyválogató, neki mindenki számít. Te is, én is, és azok a lányok is.