Fiak reménysége

„Ezért a föld megnyitotta száját, és elnyelte őket Kórahhal együtt annak a csoportnak a halálakor, amikor a tűz megemésztett kétszázötven embert. Így lettek intő jellé. De Kórah fiai nem haltak meg.” (10-11.)

Nagy nap ez a mai. Nem azért, ami történni fog, hanem azért, ami eddig történt. Tudod fiam, az úgy van, hogy nekünk apáknak folyamatosan szembe kell nézni azzal a szent és megváltoztathatatlan ténnyel, ami a szent és megváltoztathatatlan Szóból jön. Egyszer azt mondta az Isten, hogy az apák bűnéért megbünteti a fiakat “három sőt négy nemzedéken át” ha gyűlölik őt, de ezer nemzedéken keresztül lesz irgalmas azokhoz, akik szeretik őt és megtartják azt, amit Ő fontosnak tart. Rá kellett jöjjek, hogy ez sajnos nem az apákra, hanem a fiakra rak igen nagy terhet és felelősséget. Természetesen Isten nem azért akarta és akarja ezt így, hogy megterheljen, hanem, hogy igazán felszabadítson minden fiút az apja rosszul sikerült tetteinek és döntéseinek súlya alól. Mert lehet, hogy az apák gyűlölnek, rosszul szeretnek, tudatosan vagy tudattalanul ártanak és bántanak, de a fiak számára ennek terhétől, következményeitől és emlékeitől van és lehet szabadulás. Nem tudom érted-e, de ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattál volna, hiszen minden fiú éppen úgy hibázik, mint az apja, s éppen úgy fél és retteg, hogy mit hagy hátra majd a fiának. Persze nem ugyanazon hibákat követi el, de emberségünk egyik velejárója, hogy hibázunk, elbukunk még akkor is, ha a legnemesebb szándék és elv vezérel minket. Ezért tette az Isten a fiak reménységévé nem az apák tettét, hanem a fiak Isten iránti szeretetét, mert, ha te szereted az Istent, akkor nincs az a hiba, nincs a múltnak az-az árnyéka, ami közted és az Isten közé állhatna. Ne felejtsd el ezt akkor sem, amikor mi már csak intő jel leszünk, de te még élhetsz és szerethetsz, Istent és embert egyaránt.