Palást alatt

„Ezeknek a szenesserpenyőiből, akik az életükkel fizettek vétkükért, készítsetek vékonyra kalapált lapokat az oltár beborítására, mert az ÚR színe elé vitték őket, és ezért szentek. Legyenek jellé Izráel fiai számára.” (3.)

Egyszer egy kedves barátom felvetette, hogy miért is nem csinálunk az Egyházban egy bulvárszerű tényfeltáró lapot, ami, kicsit igazodva a világi mintákhoz, segítené a szembenézést önnön gyengeségeinkkel. Az ötlet már a címadásnál elvérzett, mert nem tudtunk megegyezni egy végleges és mindenki által vállalható címben, habár, ha jól emlékszem a „palást alatt” egész sokakat megnyert már első hallásra, és jobb volt, mint a „templomszőnyeg alatt”. Mert, ugye mi nem a szőnyeg alá seprünk dolgokat, hiszen ott még jóllakna a templom egere, hanem mi a palást alá rejtjük el a sok szégyellnivalót. Nem nálunk történt, hanem egy messzi-messzi galaxisban, hogy vmi felújításnál valaki meglépett a pénzzel, s ahelyett, hogy rögtön feljelentést tettünk volna, vagy kiadtunk volna legalább egy sajtónyilatkozatot, hagytuk, hogy a média puffogtassa a féligazságait. Vagy ugyanebben a galaxisban a palástot viselő személy a lelkigondozást igen erős testigondozással is megfejelte, mintegy elősegítve ezzel a kisfalusi népszaporulat ügyét, s hagytuk, hogy mindenki erről beszéljen, kivéve minket, akiknek hivatalból azt kellett volna mondani, hogy ezt így nem lett volna szabad. Szóval elkenünk, sunyítunk, úgy teszünk, mintha nem lenne, vagy nem lett volna gond, miközben a biblikus álláspont valami egészen más. Kórah és csoportjának lázadása nemhogy elvész a kollektív emlékezetben, hanem az általuk használt rézserpenyőket lapos lemezzé kalapálták, s azzal „díszítették” körbe az oltárt, hogy mindenki lássa és emlékezzen arra, hogy mi is történt. Arra is amit a lázadók tettek, s arra is amit tettük „jutalmaként” az Úr tett velük. A palást alá seprés és az oltárra pakolás között pedig talán mindenki számára érzékelhető a különbség….